A villamosmegállóban táncoló kislányról - Egy elképzelt könyv

2016. december 10., szombat

A villamosmegállóban táncoló kislányról

A mai napon a villamosok még a szombati napok menetrendjéhez képest is ritkábban közlekedtek. Volt idő tehát a karácsonyi ajándékokkal megpakolva ácsorogni az Astorián, ami egyébként egy különleges hellyé változott ma, az emberek ugyanis nyilvános üzeneteket hagytak egymásnak, amit a saját gyomruk tartalmával vetettek a járdára.

Egy kislány az édesapjával várakozott kedvenc sárga villamosomra. Lerítt róla, hogy elvált szülők egyetlen gyermeke, a kislány kitörő örömködése legalábbis az aktuális láthatás kezdetéről tanúskodott. Miután körbetáncolta az édesapját a We Wish You a Merry Christmast énekelve, az apját új barátnőjéről kérdezte. A férfi arcán már nyomot hagytak a családi drámák, de fiatalabb barátnője karjában enyhültek azok a ráncok.

-Mit meséljek róla?- kérdezte az apa.
-Mesélj arról, hogy milyen- felelte a kislány kíváncsian.
Valamit mesélt arról, hogy most őt szereti, mert az emberekkel ez időnként megtörténik.
-De engem szeretsz a legeslegjobban a világon?- kérdezte ez után a kislány.
- Igen- válaszolt az apa megnyugtatóan mély hangján.

Közben berobogott a rozzant villamospótló, amit egyébként a kijelző egyáltalán nem jelzett. Az öreg bácsik felháborodását a sofőr egy vállrándítással lerendezte, mert hát ugyan miért kéne neki elmondania, hogy miért akadozik ma a szokottnál is jobban a közlekedés, és hogy honnan szalajtották ezt a rozzant öreg buszt.

A kislány az apukájával szembe ült le, háttal a zúgolódó bácsiknak, akikhez hamarosan néhány bevásárlókocsival felfegyverkezett néni is csatlakozott. Hiszen a piacról időben haza kell érni, mert jönnek a Molnárék ebédre. A sofőr mit sem törődve ezekkel a mély problémákkal elindult a lámpa sárga jelzésére, valamiért ő is nagyon sietett.

-Mikor te nem voltál, akkor anyádat szerettem a világon a legeslegjobban- folytatódott a beszélgetés a kislány és az apja között.
-De amióta megszülettem engem szeretsz a legjobban- mondta a kislány nyomatékosan.
-Igen, de lehet, hogy lesz még két-három kistestvéred- mondta az apa, kicsit talán ijesztő hangon. –És az is lehet, hogy mind mástól születnek majd.

A kilány megbotránkozott. Talán hét évesen olyan felfoghatatlan az a tény, hogy az ember nem csak egyetlen párral éli le az életét. Hogy az emberek olykor nem abban találják meg azt, amit keresnek, akiről azt hiszik, hogy a legeslegjobban szereti.

-De akkor is engem fogsz a legjobban szeretni, mert én vagyok az első- zárta le ezt a beszélgetést a kislány fölényesen, majd a következő megállóban leszálltak a zúgolódó önjelölt politikusokkal együtt
.
Ez eszembe juttatta a saját szakításomat. Néha ez az emberrel még az előtt megtörténik, hogy kimondaná a végszót. Néha az együtt töltött idő lassan csak üres megszokássá válik, és minden kimondott  szeretlek   után csak azt gondolod, hogy bár ne neki mondanád. Hogy néha csak az a vágyad, hogy felrobbanj belülről, hogy egyetlen érintés is megbolondítson, és hogy minden percben úgy érezd, történik valami.


Talán az apa is erre gondolt a kislány őszinte megbotránkozása közben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)