Könyvekről RÖVIDEN: Az éjtükrös szelence - Egy elképzelt könyv

2018. február 25., vasárnap

Könyvekről RÖVIDEN: Az éjtükrös szelence

A horror nekem mindig is egy átélhetetlen műfaj volt. Egyszerűen képtelen vagyok a borzongásra, legalábbis azokban a szituációkban, amikor félni és borzongani kell. Éppen ezért a horrort mindig egy szkeptikus szemüvegen keresztül vizsgálom, aminek persze az a következménye, hogy amíg mások visítanak, én nevetek, és egyáltalán nem viselkedem illő módon. 

A horror egyébként rengeteg dologra alkalmas, mégis kevés igazán jó készül belőle. A műfaj ugyanis képes arra, hogy össztársadalmi frusztrációkat jelenítsen meg olyan eszközökkel, amelyek az ösztöneinkre hatnak, hiszen például a helyszín választással hathatunk a magánytól való félelmünkre. A jó horror soha nem a véres fajta, hanem az, ami képes a pszichénket is megborzolni, ami lelkünk azon pontjaira hat, amelyeket nem ismerünk, vagy csak ritkán foglalkozunk velük. A horror mindig egy pszichotikus állapotot hoz létre, olyat, amiben minden porcikánk reagál a félelemre. Éppen ezért a filmművészet alkalmasabb arra, hogy jó horrorkörnyezetet teremtsen, hiszen az igazi félelemérzet megteremtéséhez főként a modern ember számára már nem elég a gondolat, érzékszervi ingerekre van szüksége, lehetőség szerint minél többre egyszerre.

Jenei András Az éjtükrös szelence című regénye nem lett a horrorirodalom újabb mérföldköve, de ebben a műfajban már lehetetlen újat alkotni. Az irodalmi nyelvezet ugyanis már nem tudja tartani a lépést azokkal az elvárásokkal, amiket mi befogadók állítottunk (vagy inkább a horrorkészítők állítottak) a műfaj felé. A magyar környezetben játszódó történet főhőse három tizenéves, akik a Szabadsághegyi Állami Gyermekszanatórium egyik osztályának lakói. Mentális betegségük miatt tehát jogosan gondolhatjuk, hogy mindaz, ami velük történik, az valójában csak a betegségük furcsa játéka. A regény egyébként tele volt izgalmas kísérlettel, de számos helyen érezhető volt az is, hogy írója is megküzdött a regény minden egyes sorával, érezni lehetett a megírás nehézségeit, amelyek leginkább az egyes részek hangulatán figyelhetőek meg. 

Ettől eltekintve egyáltalán nem lett rossz Az éjtükrös szelence, tele van fordulatokkal, és rövidségétől függetlenül is remek olvasmány, nem mellesleg remek korrajzot ad a magyar viszonyokról a '80-as évek végéről. Hogy mit is rejt az éjtükrös szelence? Azt nem mondhatom meg, mivel ez a regény legnagyobb fordulata, de annyit elárulhatok, hogy a magyar irodalom Jenei András alkotásával egy újabb remek perceket okozó regénnyel lett gazdagabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)