FILM: A kutas, a prostik és a gengszerek esete az isten háta mögött

Valaki azt mondta, ha a Kút nem Magyarországon született volna, szinte azonnal kultfilmmé válhatna. A mondat igazságtartalmát nem áll módomban vizsgálni, az azonban bizonyos, hogy Gigor Attila legújabb filmje nagyon magasra tette a lécet.

   

A Kút letaglózó. Egyszer sírva nevetnél, míg máskor a döbbenettől még az ütő is megáll benned egy pillanatra. Mert még azon a sivár, isten háta mögötti benzinkúton is a szemed elé tárul a magyar valóság, annak minden apró bajával, bájával.

Adott tehát ez a benzinkút. Közel van az osztrák határhoz, de távol az úgynevezett civilizációtól. Ez a hely éppen tökéletes arra, hogy a prostituáltak közvetítésével foglalkozó üzletember furgonja néha megálljon itt egy-egy röpke tankolás erejéig. Egy napon ezen az elhagyatott benzinkúton egyszerre jelenik meg a kutas rég nem látott fia, és egy kisteherautónyi kurva, néhány gengszterrel. Az autó lerobban, így a Svájcba tartó munkavállalók néhány napra az elhagyatott benzinkúton ragadnak. Adott is egy kamaradráma minden összetevője.

A konfliktusok, a párbeszédek, és maga az ábrázolásmód is nagyon mai, nagyon modern. Az ember belevész az apró részletekbe, pedig az egész film egy sivár benzinkúton játszódik. Látni a szocializmusból itt maradt, mára már szinte vegetáló kutat, ami nem tudna fennmaradni az üzletember kétes ügyleteiből származó támogatása nélkül, a lerobbant Lada, a kopárság mind mind egy külön elemzés részei lehetnének. Az apró tárgyak is figyelemre méltóak; megmosolyogtató, ahogy a kutas fia, Laci rácsodálkozik a prostik olcsó pipereholmijaira, miközben épp a vért mossa le az orráról, mert összeverték. De sok mást is meg lehetne említeni. A nem működő régi kávégépet, az évtizedek óta őrizgetett menyasszonyi ruhát (aminek a filmben nagy jelentősége van), vagy éppen a régi feliratokat.

A szereplők sorsa akár a magyar hétköznapok szürke embereit is reprezentálhatná. A kutas alkoholista. Noha beletörődött abba, hogy a megélhetése nem teljesen legális forrásból származik, mégis gyötri a félelem és saját belső démonai. Nem csak attól fél, ami a film során történhet vele, hanem az élettől magától is. Egy olyan ember jelenik meg előttünk, aki a volt felesége elmondása szerint soha nem bírt egy helyben maradni. Akár a fia. Aki mellesleg szintén nincs teljes érzelmi harmóniában. Tudjuk róla, hogy intézetben volt, és azt is, hogy nem tudja, mihez kezdjen az életével. Meg akarta ismerni az apját, hogy megtudja, miben hasonlítanak, de nem volt biztos abban, hogy vele akar maradni a benzinkúton. Aztán ott vannak még a kurvák; mindhárman mást képviselnek. Vera, a terhesen magára maradt anya kényszerből űzi az ipart, más bevételi forrása nem maradt. Hajniról nem sokat tudunk, ő a mocskosszájú, de jólelkű lány. Marcsi pedig akár a megváltódás szimbóluma is lehetne; többször is elhangzik a filmben az, hogy csak azt lehet megmenteni, aki hagyja magát, és ez az ő esetében nem valósul meg. Noha látjuk őt egyszer elindulni az úton, még az első lépés megtétele előtt meggondolja magát. Még tinédzser korában szökött el otthonról, kalandot, szerelmet keresve, de prostituált lett, és fiatal kora ellenére hamar kiégett. Aztán ott van még a kirívóan művelt, és választékos szókincsű Dzsoni, aki a Bibiliából idéz, észérvekkel tárgyal, nincs szüksége arra, hogy bemocskolja a kezét, mert a „zsoldosai” megteszik ezt helyette is.

  

A groteszk elemeket, az olykor naturalista ábrázolásmódot Zoli története teszi teljessé. Zoli a kúton él, mozgássérültként, kitaszítva, mintegy magát kitaszíttatva. Az egész filmen átível egy általa mesélt történet: az ő története. Saját múltjának eseményei keverednek a fikcióval, amellyel egyszerre teremt egy illúziót, és teszi reményekkel telivé a valóságot. Hogy mire is jó a története? Talán így emlékezteti magát és minket, hogy az ember akkor is képes a gödörbe kerülni, ha csak a véletlenek útján halad. Arra emlékeztet minket, hogy egyetlen rossz döntés képes mindent végérvényesen megváltoztatni.

A Kút szereplői remekül visszahozzák a magyar társadalmat, annak minden bajával, és bájával. Ahogy Laci szigetelőszalaggal javítja meg az autó elvágott kábeleit, ahogy az öreg alkoholista a senki földjén lévő kútján a múltba réved, ahogy a kurvák egymás között beszélgetnek, rá kell jönnünk, hogy a hétköznapok éppen ilyenek. Ha felszállunk a 7-es buszra, szinte bizonyosan összetalálkozunk a bácsival, aki a csíkos szatyrával még mindig azokban a ruhákban jár, amiket anno a józsefvárosi piacon vett ’76-ban, de biztosan találkozunk egy olyan taggal is, aki válogatott káromkodással fejezi ki nemtetszését, amikor véletlenül hozzáérünk leszállásnál, és látjuk azokat a nőket is, akik üres tekintettel, leharcoltan mennek haza munka után, hogy anyák és feleségek legyenek.  Fejük felett közben ott leng a nagy magyar depresszió, amit Gigor Attila filmjében a groteszk elemek és a fanyar humor oldanak fel.

A Kút tehát mindenképpen egy „must-see”, legalábbis nagyon megéri a mozijegy árát. Olykor felemel, olykor kegyetlenül őszinte, de mindenképpen elgondolkodtat, és a szemed elé tárja a nagy magyar valóságot, annak minden stiklijével együtt. Arról nem is beszélve, hogy végre megint van a moziban egy jó magyar film.