KÖNYV: Fények az égen

Keszi Csaba regénye igazán meglepett. Az Underground Kiadó gondozásában megjelent Fények az égen ugyanis mind a műfajával, mind a tartalmával egyedit alkotott, ez a spirituális science fiction ugyanis meghaladja a saját zsánerét, és egyfajta korrajzzá emelkedik.

Amikor az első fejezetben betekintést kaptunk a szocialista Magyarországról, és az akkor megjelent science fiction lapokról, kiadványokról, arról, ahogyan ezzel egy kisfiú megismerkedik, a saját édesapám jutott  eszembe. Ő éveken át gyűjtögette a Galaktika Magazinokat a hetvenes- nyolcvanas években, a sci-fi műfaj egyik legjelentősebb érájában. Ez egy olyan világ volt, amiről a szülők nem beszéltek, amit a kötet főhőse is értetlenül konstatál. Nem mondhatnánk tiltott gyümölcsnek sem, hiszen bárki hozzájuthatott ezekhez az olvasmányokhoz, a legnagyobb rajongók azonban egyfajta különleges szubkultúra tagjaivá cseperedtek, aminek az évek múlásával is maradtak nyomai.

A Fények az égen nem egy hagyományos science fiction. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a saját lelkünk feltérképezésére, önmagunk megtalálására, az élet eredetének felkutatására. Amolyan nosztalgiaregény, ami az ifjúkori érdeklődésből táplálkozik, és ami mind a jelenben, mind a múltban kívülállóvá helyezi a főhőst. Hiszen manapság is furcsán nézünk azokra, akik szívesen kémlelik az eget annak reményében, hogy idegen életek nyomait fedezik fel, vagy kutatnak a történelemben megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségek után, hogy felruházzák  azokat az idegen lények hatalmával.

Ebben az esetben is valami hasonló történik. Főhősünk saját spiritualitását keresi, meditációs tanfolyamra jár, rendszeresen olvas ezoterikus témákban is, míg barátjának, Zolinak betegsége révén szembe kell néznie az élet végességével. Életük közös mozgatórugója az idegen élet jeleninek felfedezése, koncepciók, elméletek felállítása, valami nagy horderejű tény megállapításának reménye. A hétköznapok monotonitása elől menekülő hősök ők, akik képtelenek elfogadni az életről alkotott szabályokat, és inkább azt az univerzumot keresik, amit a fantáziájuk segítségével építeni tudnak. Ahol tudósok lehetnek, nem csak kis pénzért dolgozó munkás emberek, ahol kalandok várnak rájuk, nem csupán kötelességek. Hőseink végig azon fáradoznak, hogy megtalálják magukban az egyensúlyt, akár az egészségtudatos életmód, a természetközeliség, a spiritualitás segítségével, akár a hetvenes évek stílusát idéző sci-fik vízióját idézve.

Noha a regény maga számos újszerű vonást foglal magában, hiszen kitör a zsáneréből, és sokkal inkább egy lelki utat térképez fel, a szöveg, különösen a párbeszédes részek gyakran hatnak természetellenesnek, erőltetettnek.  Ez persze lehet az önmagukat nehezen kifejezni tudó hősök kommunikációját bemutató eszköz is, azonban olykor inkább rontott, mint emelt a cselekményen az erőlködő dialógus. Ettől eltekintve élvezetes, és különleges olvasmány A Fények az égen, hiszen kiváló rajza a huszonegyedik század középgenerációjának, a már tapasztalt, de még nem eleget megélt, kiábrándult, fáradt, de még meg nem pihenő korosztálynak, akiken a múlt kitörölhetetlen nyomot hagyott. Azzal, hogy Keszi Csaba két kissé kívülálló alakkal mutatta be ezt a válságot, teszi még valószerűbbé a történetet, hiszen ezek az érdeklődő kutatók találkoznak a leggyakrabban azzal, hogy a társadalom milyen kirekesztő és szürke tud lenni.