Ál

megunt monoton ritmusok mint lüktető szív zörejként harsogó

kopogó cipőkkel tapos rajtad az élet

azt hinnéd több lehetsz mint szolga mert megannyi álmod közül épp azt dédelgeted

amelyik mételyként marja ki az agyadból a realitás gyökereit és a lyukakba fészkelt

boldogságmadarak is messze szállnak ha elkapja őket az igazság vihara

lehetnél Elenaor Rigby az is vagy talán egyedül

egyedül a nagyvilágban a poharadban a remény alkoholként bódít

hiszed még hogy más vagy?

nincs különbség

az ember akkor is ember ha feje felett bomba robban

vagy ha fanyarú arccal a konvenciók gyártósora mellett maga is prototípussá válik

 harsogva a az emberiség használati útmutatójának félrefordított szavait

hamis istenhez mormogva álszent imáját megváltásért könyörögve

miközben szemei puskagolyókká válnak

éjjeli álmod egy ég őrzi

minden koszos ruhában a porban ülő koldussal

akik kopott cipőben kajtatnak álmaik zsákutcájában

a spirálként kanyargó sárga úton

a végtelennek tűnő szürke hétköznapok kopár mezein

átvágva minden kerítést egy elképzelt élet múzsájának

negédesen hívó szavára

kivert kutyák

bombaként robbanó gyűlölet egy süllyedő hajón mosolygó kapitány

raccsoló parancsára mottóvá váló hazug igét hirdet

pappá válik a hazug csaló

lélekkurozsló