Képek tömkelege jelenik meg előttem. Képek tömkelege jelenik meg előttem. Igen. Sok színes, mélyen az agyamba vésődött, kitörölhetetlen, kínzó, vagy épp megmosolyogtató, örömteli, bánatos, bosszantó pillanat tör elő, és olyan természetesen áramlanak előttem, mintha folyóban úszó falevelek volnának. Volt egyszer egy ember. Volt egyszer egy ember, aki hasonlított rám. A vonásai finomabbak voltak ugyan, és a szemszíne nem volt olyan élénk, mint az enyém, de mégis sok közös akadt bennünk. Egyformán ittuk a kávét, egyidős korunkban döntöttük meg az első nőnket, egyszerre hagytuk magunk mögött a városunk, egyszerre döbbentünk rá, mennyire szar az életünk.
Csak egyszer találkoztam vele.
Egy kocsmában ült, részegen, monoklival a szeme alatt. Messziről kiszúrtam magamnak a karján éktelenkedő, kopott, remegő kézzel megrajzolt, meztelen nőt ábrázoló tetoválását, és a rosszfiús, de a stílusához, mégis túl kommersz bőrmellényét. A bakancsa sáros, lyukasan pihent a bárszék fáján, görbe cigarettát szívott.
Szomorúnak tűnt. Szomorúnak tűnt, mert az arcára volt írva: a csajom félrekúrt.
Nem ültem le mellé, de elég közel férkőztem hozzá, épp csak annyira, hogy ne szúrja ki, hogy figyelem őt. Rövidezett. Hamarosan egy lepukkant nő környékezte meg őt, akivel hamar el is tűnt egy kis időre.
Keserű szájízzel tért vissza a pulthoz. Kért magának még egy italt, majd rágyújtott még egy cigarettára. Láttam a márkáját, olcsót szívott.
Rendeltem még egy sört, de a korsó szétrobbant a kezemben. Szétrobbant a kezemben, mert a pasas a stukkerével az ajtó irányába célzott egy lövést. A belépő tag a mellkasán vérző sebtől a földre zuhant.
Meghalt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!