bábállapot

szürke burokban várod a boldogságot hozó örömökben gazdagon virágzó almafa virágzását

egy csupasz ágon lógva magányosan lelked a szél tépi és a hullámzó spirálban csöndes elmélkedésed

lassan hamvad el ahogy a tested átalakul

míg hernyóként vonaglottál és meztelen tested bűntől meleg nap sütötte

gyermeki ártatlansággal faltál fel mindent magad körül

és a kisemmizett valóság kiábrándító üvöltése sem tántorított el a határaid meglátogatásától

zabáltad az életet és felzabáltál mindenkit magad körül

és a világ megrágott almacsutkaként hevert körülötted

aztán kinőtted magad

elcsapott gyomrod kiadta a lelked  majd a egy ágra menekültél mert azt hitted

jobb lesz minden ha felnősz

egy burokban vegetálsz melyet saját mocskod font köréd

bár nem tudtad mennyi kárt is teszel valójában

majdnem felnőttél és ezt mindenki tudja 

mégsem repülhetsz el mert túl nem vagy elég kevély ahhoz

hogy szárnyaid az egekbe vigyenek

ahol a csillagok csak neked mutatják meg meztelen fényüket és a múzsa nem csak egy definíció 

szavaiban megbújva hiteget téged

így a csillagokat te csak messzelátón nézed áhítozva arról hogy egy nap te is a múzsák közt 

éled életed messze a földi nyomor minden megnyilatkozásától

nem vagy elég erős hogy repülni tanulj

ezért szárnyaid talán ki sem nőnek soha és te leszel az a féreg

aki lepke is lehetett volna de gyenge jelleme miatt az orvos is csak nyugtatókat képes 

keverni abba a keserű tejbe melyről azt hiszed egykor anyádé volt

de tulajdonképpen már annyira megmérgezett a valóság hogy eszedbe sem jut

álmaid megkérdőjelezése

senki nem okolhat téged azért

mert azt tapasztaltad hogy a Semmi igenis képes formát ölteni

és megfosztani gyermekkorodat a meleg szeretettől és 

vágyaid minden magjától 

te már születésed óta tudtad végzeted természetét

ezért érted el a bábállapottal életed csúcspontját

és ha szárnyaid kinyitod 

a kérészéletű szabadság méregként marja szét gyenge tested.