A felfoghatatlanul valótlan

/Stílusgyakorlat (...) főre/

Már egy lyuk kevés. 

Feketére kell festeni az egész papírlapot, hogy megfelelő elégedettségi szintre emelje a Büszkeségét.

Hogy ne egyszerűen csak elégedett legyen, hanem ő maga legyen a kövér Elégedettség. 

Hogy majd hirtelen csupa NAGYBETŰVEL írják le a nevét, természetese a leggondosabb vonalvezetés mellett.

A felfoghatatlan.

Definícióból kiindulni nem lehet, hiszen az egyén szubjektivitásából kibontakozó világmindenség perifériájára szorult ismeretlen épp annyira körülírhatatlan, mint maga az egyén. Így az, aki létezése megtagadásával belép egy köztudottan valótlan világba, megérti, hogy azzal, hogy egy szinttel a társadalmi problémák fölé kerekedett, olyan mélyre rántó önsajnálat lesz úrrá rajta, ami a magasabb szintű társadalom számára szánni való, egy országot azonban mégis meleg anyatejként táplál. Az örvény következő lépésben olyan elemeket ragad ki a tömegből, akik egyébként eltűnnének a szürke hétköznapok monotonitásában, viszont éppen ebben a helyzetben lesznek úrrá a felfokozott hangulaton, és vélt iránymutatásként hamis szavakkal küldenek el álmaink világába minden este éppen ugyanabban az időben.

(...)

Micsoda szerencse, hogy a században nem a filozófusoké a vezető szerep. Még a végén a véleményformáló értelmiség és az irányító réteg gondolatai magasztosabbak lennének minden felfoghatatlanul valótlan, ámde mégis élő eszmétől...