a létezés alapelve a szemekben fénylő világosság
a tekintetekből tükröződő egzisztencia mosolya
melyet csak a boldogság generálhat
minden szirma kinyílt annak a virágnak
amit a szorgosan dolgozó csíkos potrohos méhek
poroztak be hogy utolsó szívdobbanásuk előtt elégedetten
azt mondhassák: életük nem volt hiábavaló
a létezés alapelve a szemekben tükröződő értelem
a tükörben visszaköszönő elégedettség
melyet az önismeret teljes birtokában a világnak szétkürtölt
túlfényezett tökéletesség gyémánttá csiszol
minden gyökere egyenesen nőtt annak a növénynek
amit az a paraszt ültetett aki azért görnyesztette évtizedeken át a hátát
a tűző napon hogy az önsajnálat mindenre kiterjedő irányítása alatt
elrohadt fogainak maradványai közül a háromnapos húsmaradványokat piszkálja ki
miközben homlokát ráncolva méltatlankodik a múltban őt ért sérelmek káros hatásairól
hiszen csak azért lett alkoholista
mert vélt kilátástalansága olyan sötét felhőt növesztett feje felé
melyből csak akkor esik az eső ha a reggel a korán kelő kakassal
ő is kinyitja a szemét
a létezés alapelve a szemekben látható érzelem
melyet gyakran hallucinációk sora kelt életre
és a hamis ábrándok között olyannyira huszonegyedik századi lett
hogy arról is megfeledkezett
hogy a virtuális egója már rég túlnőtt rajta
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!