A nagyanyám most jót röhög rajtam.
Egy tini veti papírra szexuális fantziáját. Vadul gépel, sok
dolog a fejében van, hiszen alig múlt még tizenhárom. Már rég megunta a pornót,
ezért valami újat próbál, azt gondolja, saját világa eléggé mocskos ahhoz, hogy
másokat is felizgasson. A barátnője az előolvasáskor kéjesen sóhajtott, hiszen
a történet főhőse igazán vonzó a fiatalok körében. Igaz, egy gép énekel
helyette, és a sminkese egyórát dolgozik a megjelenésén, de a retusált képeken
kifejezetten vonzó, ha a megfelelő szögből fotózzák.
Igencsak az.
A tini nagyon büszke. Ismeri a csúnya szavak különböző
kombinációit, olvasottnak gondolja magát, mert ötven árnyalatban ismeri a
modern irodalmat, jó a zenei ízlése, mert a korral haladva már ő sem rajong az
élő hangszerelésért, hiszen egy számítógép már minden vágyainkat képes kielégíteni.
Mégis aláhúzza a nyomdafestéket nem tűrő szavakat.
A kurva életbe!- kiált nagyanyám hagymavágás közben.
A tini közben bloggá fabrikálja összelopott ötletmorzsáit.
Egy társa egyszer majdnem az orgazmus határáig jutott, miközben a feltöltött
képeket nézegette, de aztán meglátta, hogy a a történetben erotikusnak
kategorizált jelenet is van, ezért megijedt, és kérdőre vonta az írót. Az író
széttárta karjait, és csak ennyit felelt: Láttad a 18+-ot, hülyegyerek?
Én egyszer rajzoltam egy meztelen nőt. Alaposan kidolgoztam,
a megfelelő helyekre megfelelő
mennyiségű szőr került, és a mellei is
egész formásak lettek. Hasonlított ahhoz az alakhoz, amit apá olyan sokáig
rejtegetett annak idején az iskolapadban, hogy aztán a néha, mikor a nyakig
garbóba öltözött tanárnő nem figyel, megbökje a padtársa vállát, és együtt
fantáziáljanak.
Amikor nagyanyám ezt meglátta, nyakon vágott. A fejem az
asztalba vertem, a könny kicsordult a szememből. Azt mondta, ha már láttam meztelen férfit, annyit beszélhetek az erotikáról, amennyit akarok. De -ahogy ő sem- én sem prédikálhattam bort, miközben csak vizet ittam.
A tini nem írt sikersztorit. De ketten mégis zárdába vonultak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!