Aki a mennyország ajtaján kopogtatott

Minden olyan egyszerűnek tűnik. Meghalsz, a lelked elhagyja a tested, és vagy a pokolba vagy a mennybe kerül. Akadnak persze, akik a purgatóriumban ragadnak, mert életük túlságosan ellentmondásosnak bizonyult, de a kiforrottan jó vagy rossz jellemek már földi létük alatt rendelkeztek lelkük túlvilági sorsáról.

A Diktátor valamilyen rejtélyes oknál fogva azonban sem a pokolba, sem a mennybe nem került, és a Purgatórium is bezárta előtte kapuit. Már azt is alig bírta feldolgozni, hogy élete olyan szemtelen módon, és idő előtt ért véget, ráadásul egész életművét romokba döntötték a halála után. Talán ha szakácsa időben készítette volna el ebédjét, nem kellett volna megennie azt az almát, ami végül megszakította töretlennek hitt, fényesen csillogó, büszkeségre méltán okot adó karrierjét.

Valamit azonban mégis elronthatott. Ha példát mutatott volna népének, ha tényleg jobbá tette volna az emberek életét, már rég kártyázhatott volna rég elhunyt rokonaival. Noha országában mindenki istenként emlegette nevét, szobra minden nagy város közterén hirdette elveit, mégsem tett elég jót ahhoz, hogy Isten magához fogadja. Pedig mindenki elégedettségét fejezte ki, akárhányszor érdeklődött népe hogyléte felől. Talán ha eggyel kevesebb börtönt alapit, ha nem öli meg minden vetélytársát… vagy ha örökbe fogad néhány kóbor állatot…

Mégsem volt elég gonosz, hiszen az Ördög kiröhögte, mikor megállt a pokol kapuja előtt. Hiába tartott fegyelmet véres kezével, hiába tisztította meg országát a romló világ minden mocskától, nem felügyelt koncentrációs táborokat, nem küldött milliókat a halálba, és nem vezetett soha háborút. Tulajdonképpen leszámítva azt a néhány eltussolt gyilkosságot, amit hatalma bebiztosítása érdekében hajttatott végre, nem volt véreskezű diktátor.

  De akkor miért nem került a Purgatóriumba? Hiszen csak egy kis lelki tisztulás, csupán párszáz év kellett volna ahhoz, hogy végül is a mennybe kerüljön. Viszont halálának pillanatát követően, mikor a Diktátor lelke a mennyország felé vette az irányt, és mit sem sejtve annak ajtaján kopogtatott bebocsátásért, minden földi világban elért eredménye, sikere egyszerűen a feledésbe merült. A tiszteletére emelt szobrok hirtelen eltűntek, mintha soha nem is mutatták volna a Diktátor nagyságát.

Túlságosan szürke volt ahhoz, hogy az örökkévalóság bármely országában szívesen fogadják. Ezért a lelke a semmiben keringett, míg egy történész lábjegyzetbe nem írta a nevét.