Woody Allen munkásságát hosszasan lehetne méltatni, életműve
elég hosszú ahhoz, hogy bővelkedjen kiváló és kevésbé jó alkotásokban. A
legfrissebb műve, a Café Society már meghódította Cannes-t és a fél világot, és
végre a magyar mozikba is megérkezett.
A Café Society Woody Allen 45. filmje. Ha beillesztjük az
életműbe, akkor valahol az élvezhető, ámde mégsem emlékezetes darabok
között kapna helyet, mert mindaz, amit ebben a nagyjából másfél órában látunk,
korábban már kidolgozottabban visszaköszönt. Tény, hogy Allen híres arról, hogy
nem vesződik sokat az új ötletek megalkotásával, hanem a korábbiakat dolgozza
át, és öltözteti új köntösbe, éppen ugyanez volt a helyzet ebben az esetben is.
A történet szerint Bobby nagy reményekkel telve Hollywoodba költözik, és a
nagybátyjával kezd dolgozni. Aztán szépen lassan beleszeret a nagybátyja
asszisztensébe, ám - ahogy azt megszokhattuk - a boldogan éltek, míg meg nem
befejezés elmarad, hiszen a lány, Vonnie titkos viszonyt folytat nős főnökével,
Phillel. Szerelmük olyan erős, hogy Phil elhagyja családját, hogy elvegye
Vonnie-t. Bobby hazatér, nyit egy szórakozóhelyet gengszer bátyja
anyagi támogatásával, megnősül, majd évekkel később újra találkozik igaz
szerelmével, de szerelmük mégsem teljesedik be. A film humorforrását a
melékszálként futó genszerkomédia, illetve az anya aranyköpései szolgáltatják,
Bobby bátyjának pályafutását olykor burleszk elemekkel mutatja be.
Ebben a filmben valahogy minden megvolt, amit Woody Allentől
elvárhatunk, mégis valami hiányzott belőle. A Hollywood aranykorát idéző
környezet, a látványvilág káprázatos volt, a kor nagy alakjainak felidézése
pedig néha már-már úgy hatott, mintha egy tinilány egy fanfictiont írt volna.
Áthatotta a korszakot egyfajta rajongás, ami a főszereplők arcán, elejett
mondataiban is megjelent. Azt is láthattuk, hogy a gyermeki lelkesedés
hogy válik egyfajta megszokássá, kötelességgé, unalommá, hiszen az évekkel
későbbi találkozáskor már egyikőjük arca sem az izgatottságtól vöröslik.
Ez valahogy mégsem elég egy kiváló filmhez. De még egy jóhoz
sem igazán. A Café Societyből ugyanis hiányzott mindaz, amiért a Mestert
imádjuk. A dramaturgia egyátalán nem volt kidolgozott, a cselekményvezetés
pedig végig olyannak hatott, mintha valaki egy vázlatfüzetbe felvázolt volna
néhány összefüggő mondatot, egy teljesen semmitmondó párbeszéddel. Hiányzott
belőle maga Woody Allen az okos gegekkel, szófordulatokkal, áthallásokkal
együtt. A szerelmi szál pedig a konfliktusaival együtt olykor teljesen
nevetségesnek, valótlannak hatott.
Összességében a Café Society egy élvezhető darab, de
leginkább a közege és a látványvilága teszi azzá. A színészei legalább olyan
üresek, mint maga a történet, de a film ettől eltekintve az utóbbi öt év talán
legjobb tollvonása Woody Allen megfáradt tollából.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!