KÖNYV: Hasnyálmirigynapló

Egy korábbi bejegyzésemben már kifejtettem, milyen nehézségekkel kell szembesülnie egy kritikusnak, ha egy olyan művet kell elemeznie, amely nem a nagy nyilvánosság számára készült. Miközben Esterházy Péter legutolsó, Hasnyálmirigynapló című könyvét olvastam, végig azon gondolkoztam, mit is fogok írni róla. Nagy volt a dilemma, hiszen már sokan kifejtették azt, amit én magam is gondolok erről a műről, de azért megpróbálom összefoglalni, milyen élményekkel lettem gazdagabb olvasás közben.

Végig nehezen találtam szavakat. Noha ez elvileg egy napló, valójában sokkal több annál. Ha megfosztjuk a kötetet a szerzőtől, egy ember harcát kapjuk, aki nem képes belesüppedni a rák mély letargiájába, noha ereje egyre jobban elhagyja. Az elejétől a végéig egy életszerető, pozitív kép jelenik meg előttünk. Ha azonban a szerzőt, nevezetesen Esterházy Pétert is a képbe helyezzük, a rák elleni harc olykor egy teljesen egyedi dimenzióba kerül. Ebben az esetben a sorok, gondolatok végig azt boncolgatják, hogy beszélhetünk-e egy egyfajta szerelemről a rák és a beteg között. A kórságot ugyanis a nyilvánvaló fizikai lejegyzéseken túl érzelmi síkra helyezte, egy se veled, se nélküled kapcsolat jelent meg előttünk, persze tisztán elméleti szinten. 

De más síkok  is megjelennek a kötetben. Esterházy hosszasan pedzegeti a szerző és a szöveg viszonyát, és naplójában nem megy el szó nélkül az aktuális kulturális, politikai események mellett sem. Végig zavarban voltam olvasás közben, hiszen a rendkívül személyes hangnemben íródott műben (lévén mégis csak egy naplóról van szó), végig lehetett követni azt, ahogy a szerző egyre inkább elvész a saját teendőiben, és egyre elemészti a fáradtság. Olvashatjuk a gondjait, azt, hogy mit gondol arról, ahogy az emberek a betegsége miatt viszonyulnak hozzá, egy érdekes párhuzamot húz közte és Harold Brodkey között, de a halál kérdéskörét Kosztolányi Dezső utolsó feljegyzései kapcsán is boncolgatja. De az öregedés és az öregség témakörét is alaposan körbejárja, nem csak a fizikai mivolta kapcsán.

A Hasnyálmirigynapló nem lélekemelő olvasmány, az utolsó mondat után mégis felszabadít, elgondolkodtat, ráébreszt az élet végességére, ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a betegség önmagában nem ok a bánatra. Mindenképpen ajánlom, mindenkinek!