A mellek meztelenül táncolnak

Van a meztelenségnek egy különleges pillanata. Amikor a lakás üres, és majdnem maximum hangerőn bömböl egy régi sláger, és a mellek ugyan próbálkoznak a szinkronmozgással, az valahogy mégsem jön össze. A mozgás ilyenkor szabadabb, a tánc elemibb, és a szomszédok… nos, a nagymama-kamerák felharsanó álszemérme velőig hatoló undorral teszi a legmagasabb korhatárt az illetlen viselkedésre; mintha a saját házadban nem te, hanem azok az őskori beidegződések uralkodnának, amit persze mindenki fennhangon hirdet az illemről, azonban a legelső pillanatban kiderül, hogy mindenki csak üres szavakat mormog, valahogy úgy, mint amikor a papagáj megtanul egy kifejezést, vagy a hároméves ok nélkül hirtelen káromkodni kezd. De persze ott vannak a háztömb túloldalából épp a szoba ablakára rálátó pattanásos kamaszok is, akik ugyan már lassan megtanulják az arcápolás szabályait, és némi szőr is felfedezhető álluk finom vonalán, a pornóvilágból kimenekülve azonban mégsem a  barátnőjük szoknyája alá néznek, hiszen virtuálisan az eléggé nehezen kivitelezhető, hanem azokat a vadul táncoló melleket vizslatják nyálcsorgatva az olcsó messzelátójukkal, amelyeket normál körülmények között csak a nyakig begombolt kabátot viselő tulajdonosán láthatnak, ha nagy ritkán a sarki pékségbe tévednek reggel 7:10 és 7:30 között.

A meztelenség persze nem csak azt jelenti, hogy a melleid kontrollálatlanul pogóznak egymással valamilyen régi számra, amit azért tettél be, mert éppen elkapott a nosztalgia egy szar nap után. Meztelenül feküdni a padlón néha azt jelenti, hogy találtál egy módot arra, hogy az elmevilágodból visszatérj a hétköznapok valóságába. Hogy a néma sikolyokba fojtott maszturbálások után elmerengsz azon, hogy mégis mi az oka annak, hogy az életedet leginkább egy szemétdombhoz hasonlítod, amiben minél mélyebbre túrsz, annál rothadóbb és bűzösebb dolgokat találsz. Mintha ez egy félresikerült metamorfózis lenne közötted és a sorsod között. Mert hogy vagy te, meg a sorsod, az a személy, akivé válnod kell, és amikor a tükörbe nézel, azt feltételezed, hogy az aki vagy, nem az, akivé majd válni fogsz, mert hogy a sorsod már rég elrendeltetett, hiszen a fejedben te a világ tetején állsz, a valóság azonban mégis az, hogy a szemétdomb a lakásodban és a lelkedben nem erre utal; hiszen már megint egy használt bugyi ragadt a lábadra, és éppen farkasszemet nézel egy pororoszlánnal, miközben legbelül érzel ugyan valamennyit a lelkedből, a fejed mégis tele van moslékkal, pedig ma még a Facebookot is alig görgetted egy óránál tovább.