2017-ben nagyjából csak akkor
olvasunk el egy drámakötetet, ha az valamilyen órára vagy vizsgára kell. Vannak
persze örök klasszikusok, amiket időről időre elővesz az ember, a Hamlet vagy a
Rómeó és Júlia például még egy átlagember könyvtárából sem hiányzik. De mi
a helyzet a kortárs magyar drámával? Noha a színházak kínálatában számos kiváló
kortárs darab is helyet kap, ezekből alig néhány jut el a könyvesboltokig.
Éppen ezért hiánypótló alkotás Diana Soto Az ártatlan bűnös című drámája.
Diana Soto Spanyolországban él és
alkot. A drámaírás mellett novella- és versírással is foglalkozik, amelyeket a
Törpekirály és a Nézz fel a Holdra című kötetekben is olvashatnak az
érdeklődők. Drámája, Az ártatlan bűnös a DrámaTéka Drámaműhely pályázatán
elnyerte a legjobb történelmi ihletésű dráma címet, a kötet előszavát pedig
Ambrus József írta.
Az ártatlan bűnös Marie Antoinette
élete utolsó napjait mutatja be nekünk. A témaválasztás nem új, a
„nagyzolásáért” meglakoló királyné történetének már számos adaptációja van,
Diana Soto azonban a történelmi események majdnem pontos ábrázolása mellett
képes elrugaszkodni egy olyan érzelmi és szellemi síkra, ahol nem csak a
halálára váró királyné szenvedései jelennek meg, hanem a népben jelenlévő
ellentmondás a forradalmárok és a királypártiak között, illetve a forradalom
eszméi és célja is megkérdőjeleződnek. A mű igazi tragédiája nem a királyné
halála, hanem az, hogy még a legelhivatottabban harcoló forradalmár is
kiábrándul az eszméből, hiszen az erőfeszítéseik és eredményeik ellenére csak az
éhínség és a szegénység nem szűnik meg egyik pillanatról a másikra.
Marie Antoinette karaktere
összetett, ábrázolása különösen aprólékos. Nem csak a börtönbeli szenvedéseket
láthatjuk, Vienna segítségével megismerhetjük a kislány Mária Antónia magányát
és kötelességeit, és a már királynévá cseperedett Marie Antoinette fényűző,
léha életmódját is. A freudi analitikus
pszichológia eszközeit felhasználva kapunk magyarázatot a királyné „bűnére”:
minden tettre magyarázatot ad az elvett gyermekkor, és a szeretethiány, ugyanis
sem az anyjától, sem a férjétől nem kapta meg a kellő szeretetet. Az
ábrázolásmódnak köszönhetően Marie Antoinette bűnei a neveltetés
következményévé válnak, személye pedig a kor körülményei miatt eleve bukásnak van
ítélve. A király és a királyné nem több egyszerű bűnbaknál, a nép haragja,
frusztrációja a halálukban teljesedik ki. De mint ahogy az a műben pontosan
kirajzolódik, a nép maga sem volt biztos abban, hogy a halálukra tényleg
szükség van-e.
Az ártatlan bűnös tehát képes
újraértelmezni és megkérdőjelezni a forradalom eszméit. A klasszikus dráma
nyelvezetével, különleges líraisággal emelkedik az eszme és a szenvedések fölé,
feloldozva ezzel Marie Antoinette-et a földi lét nyomorúságos kínjai alól, és
egyfajta esztétizáló képet adva a francia forradalom kegyetlenségeinek. A királyné, a bűnös, az anya, az özvegy, és a
nő egy személyben mégis ártatlan marad, hiszen ő magát soha nem érezte
bűnösnek. És, mivel a lelke tiszta marad a bűnöktől, halálában egy haldokló
eszme öltött testet, de így a nép válik az igazi bűnössé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!