Almost blue - Egy elképzelt könyv

2017. május 4., csütörtök

Almost blue

Szerelmes vagyok. Múló szeszély ez, amolyan csöndben a sarokba húzódós, néma csodálat. Kusza ábránd néhány röpke másodpercig. Dühítő tehetetlenség. Robbanni készülő vágy,és mivel nem érinthetem meg a bőrét, kényszeresen az ujjaim tördelem. Elképzelem, ahogy ajkam lassan az arcához ér, puha csókokkal halmozom el, apránként, gyengéden. Egy perc néma mámorba merülök, nézem Őt abban a bájos ruhában, miközben éppen elbeszélget valakivel. Kiver a víz, zavaró tétlenségemben a közelébe férkőzök. Nem láthat meg, nem vehet tudomást a létezésemről, én nem szólhatok hozzá, de nem is gondolhatnék rá. Ő maga a tökéletesség abban a röpke másodpercben, a pillanatnyi örökkévalóságban. Kedvesnek, odaadónak képzelem, mosolya ezt sugallja, és a hangja... nincsen szebb hang az övénél. Szavai a lelkem simogatják, egy pillanatra azt hiszem, nekem szólnak, és a világunk eggyé válik, aztán...


A szeszélynek már múlnia kéne, hiszen elmúlt a pillanat, ám csodálatom nem hagy alább. A szívemben keserédesen melengető érzés kavarog, amit az egyre erősödő hiány vasököllel mar szét. Álomvilágban élek, és fel kellene már ébrednem, de egyszerűen csak állok ott meredten, és a világ legtökéletesebb mosolyát nézem, és mintha nem lenne holnap, élvezem a másodperc minden töredékét. Erősödik az izgatottságom, nem tudok uralkodni magamon, meg kell szólítanom... de elszállt a pillanat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)