Diploma előtt - Egy elképzelt könyv

2017. május 31., szerda

Diploma előtt

Már nem is tudom, mi volt a gondolatmenetem eredeti kiindulópontja. Egy ideje már azt a fogalmat keresem, ami a legjobban körülírja a jelenlegi kedélyállapotomat. Próbálhatnám kimagyarázni magam, feloldozni magam a tetteim súlya alól, elengedni a következményeket, hiszen ennél már nem lehet rosszabb, legalábbis akkor nem, ha kapaszkodom valamibe. De vajon mi lehet ez a valami?

Hiába kérdezném bárkitől, senki nem tudna válaszolni HELYETTEM. Talán nem is kell. Lehet, hogy nem is a megfelelő választ kell megtalálnom, hanem a jó kérdést kell feltennem. Ha például megkérdezem magamtól, mi a legnagyobb vágyam az életben, eszembe jut egy csomó marhaság, az önkiteljesedéstől kezdve egy hosszabb ausztrál látogatáson át még három idegen nyelv megtanulásáig, ha megkérdezném anyámat ugyanerről, ő csak ennyit felelne:

„De hülye vagy!”

Ezért a keresés önálló foglalkozássá vált, ami ugyan lehetne fakultatív is, de éppen mint a drogfüggőség esetében, a belső kényszer az idő előrehaladtával egyre nő, mindenképpen találni kell valamit, mert ha nem, akkor az élet értelmetlen, sivár, és az unalom halált idéző bárdja folyton ott lebeg a fejem felett. Éppen ezért a keresés kényszere könnyen betegséggé válhat, de legalábbis egy olyan illúziót teremt, ami szépen lassan olyan szürkévé válik, mint maga az élet célok és vágyak nélkül.

Eszembe jutott, hogy anyám és én is rajongunk Dustin Hoffmanért. Aztán eszembe jutott a Diploma előttből az a jelenet, amikor Dustin Hoffman egy egész nyarat a család medencéjében tölt, miközben a Sound of Silence szól a háttérben, és szinte érzem azt a tétlenséget, ami ott akkor egy egész generációt jellemezett. Merthogy azóta sem történtek nagy változások. Bár az is könnyen lehet, hogy csak túldramatizálom a dolgot, és az életem csak azért úszik egy kis medencében, mert félek kilépni a tengerbe.

Megint visszakanyarodtam ugyanoda. Mintha egy farkába harapó kígyó volnék, bár ezt a képet nehezen tudom magamban elképzelni. De mivel mindig ugyanoda lyukadok ki, a csalódott frusztráltságomat általában valaki máson szoktam levezetni.




2 megjegyzés:

  1. Teljeden egyetértek és együttérzek, az útkeresés nehéz dolog. A de hülye vagy megjegyzés meg...én ugyanebben a cipőben járok,csak még nem diploma előtt, csak TDK dolgozat alkotása közben. Másodéves filozófia szakos vagyok az egzisztenciális filozófiával a nyakamon, anyum reakciója meg:mi a fenének tanulod ezt a sok hülyeséget?

    VálaszTörlés
  2. Én már nem is nagyon magyarázom anyának, hogy éppen miről tanulok (papíron filmesztéta leszek.)De pont azon tanakodom egy ideje, hogy ez a munkaerőpiacon kb. semmit nem ér, és szakképesítésem pedig nincs, csak az a laza két év, amit mellékesen a divatszakmában töltöttem (egy raktárban leginkább.) Szóval, mindenképpen érdekes, félelemmel teli, és kérdéses ez az időszak, és azt kívánom neked, hogy egy napon majd te magad válaszold meg magadnak, hogy miért tanulod ezt a sok hülyeséget, mert akkor talán egy percre elhiheted, hogy bármire képes lehetsz a tudásoddal, amire csak vágytál. :)

    VálaszTörlés

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)