KÖNYV: Hancúrcica társra talál

Az írónő jóvoltából, még az új,  MOGUL Kiadónál megjelenő javított kiadás előtt lehetőséget kaptam Marie M. Hancúrcica társra talál című regényének véleményezésére. A kötet naplószerűen vezet végig az internetes társkeresés útvesztőjén, pont, mintha mi magunk is átéltük volna. 

Megmondom őszintén, erősen zavarba ejtett ez a könyv. Már több írásomban felvázoltam, miért tartom problematikusnak azt, hogy a naplóregényeket egy kategóriába vegyem a klasszikus, elbeszélő regényekkel, és a meggyőződésem ezzel a kötettel sem változott. A Hancúrcica társra talál ugyanis, mai népszerű mozis figyelemfelkeltő frázissal élve, valós események alapján készült, naplóbejegyzések alapján, amelyeket kronologikus rendben olvashatunk. Nyilván ennyi információ elegendő ahhoz, hogy megtudjuk, mennyi kaland után találta meg a főhősnő a végső boldogságot (amennyiben megtalálta), azonban éppen a műfaji stilisztikai elemek, az olykor túlságosan intim (de ebben a kontextusban nem szexuális) hangnem miatt azonban nem tudom ezt a regényt regényként értelmezni, ezért a továbbiakban a memoárok kategóriájába sorolom.

Tehát, ebben a modern memoárban egy olyan nő viszontagságos kalandjait ismerhetjük meg, aki sokáig egyáltalán nincsen tisztában a saját nőiességével. Ez már önmagában sok konfliktust okozhat, kezdve a saját belső frusztrációkon át a különböző kisebbségi komplexusokig, így tehát sokféle történetváz felvetődhet a fejünkben. Mint ahogyan azt a címből is kitalálhatjuk, a memoár mozgatórugója a szex, hősnőnk ugyanis, kitörve a szürkeségből kalandozni kezdett. A facér korszak számos történetet megoszt velünk, bár sokszor nem tudtam eldönteni, hogy az írónő példázatot akart állítani mások számára az életének ezen szakaszáról, hogy kicsit Oravecz Nóra szellemét idézve bölcsebbek legyünk a mű elolvasása után, vagy egyszerűen csak summázni szerette volna életének ezen szakaszát. 

A Hancúrcica társra talál egyáltalán nem egy olyan könyv, amitől az ember nagy katarzist várhat. Érezni lehet benne némi erőlködést, kezdve a rendkívül idegennek ható fantázianeveken át a nyelvezetig, és egy nagyon szigorú szerkesztőre is szükség lett volna. Ennek ellenére akad a könyvnek valami bája, amit talán az okoz, hogy mi magunk is könnyen be tudjuk helyettesíteni a saját párkeresési élményeinket ezekbe a kalandokba. Azonban- talán éppen azért, mert a kortárs női írók azt gondolják, hogy csak akkor tudnak népszerűségre szert tenni, ha a szexről írnak- mégsem mondanám kiemelkedő alkotásnak Marie M. regényét. Noha olykor megmosolyogtat, és kifejezetten szórakoztató, és néha kíméletlenül őszinte, még annak ellenére sem tud többet nyújtani, hogy példázatként szolgál a hasonló cipőben járó nők számára, hiszen a tanulság mégis csak annyi, hogy: 

Szexelj, mielőtt megállapodsz, lehetőleg minél többet, mert csak úgy lehetsz igazi nő, ha sok kalandod van előtte.

És ez sajnos a szórakoztató irodalomban sem lehet elegendő egy kiemelkedő alkotáshoz.