Antigoné a feminista ideál - Egy elképzelt könyv

2017. október 4., szerda

Antigoné a feminista ideál

Sorozatom következő részében Szophoklész minden bizonnyal legismertebb drámáját, az Antigonét veszem górcső alá. A kötelező olvasmányok listáján szereplő tragédiát a mai kor mai erkölcsi értékrendjével kissé nehéznek tűnhet értelmezni, de mi történik, ha elrugaszkodunk, és Antigonét a feminista eszme képviselőjévé tesszük? Mit jelent a pusztulása, és mennyit érhet ez számunkra?

Szophoklész drámája a görög drámairodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alkotása. Az időszámításunk előtt 442-ben keletkezett tragédia méltán szerepel a gimnáziumi kötelező olvasmányok listáján, bár inkább tartozik azon olvasmányok listájához, amiket szívesebben olvasunk el rövidített változatban. Hogy miért?  Mert a mű tragikuma a XXI. század embere számára nehezen élhető át. Antigoné eltemeti halott testvérét, amivel szembeszegül a király, Kreón akaratával, aki megtiltotta Polüneiklész ily módon történő végső nyugalomra helyezését, hiszen hazaárulónak tartotta őt. A törvény hatalma és az erkölcsi értékítélet szembenállása generálja a mű konfliktusát, és az elkerülhetetlen tragédiák sorozatát. Hiszen a mű során Antigoné, a vőlegénye, Haimón, és a fiú anyja, Eurüdiké is életét veszti, Kreón pedig fia halálhírének hallatán összeomlik, ami még a halálnál is kegyetlenebb, mivel egész hátralévő életében szenvednie kell.

Az erkölcs és a hatalom értékkonfliktusa mellett azonban van egy mellékszál, amit a középiskolai értelmezések során nem, vagy csak érintőlegesen bontanak ki.  Hogy ezt megértsük, fel kell vázolnunk Antigoné és testvére, Iszméné jellemrajzát. Antigoné a független, és erős jellem, aki kérlelhetetlen, és kész akaratát az élete árán is megvalósítani. Noha a környezete elismeri az igazát, segítséget, támogatást nem kap, hiszen félnek a hatalomtól és a következményektől. Antigoné a tragikus hős, az eszme megtestesítője, aki megteszi azt, amitől a többiek félnek, vállalva minden következményt. Iszméné ezzel szemben megalkuvó, fél szembeszegülni a király akaratával, eleinte a nővérétől is megtagadja a segítséget. Iszméné jellemtelen, akaratgyenge, aki ugyan nem ért egyet a hatalom döntésével, képtelen kiállni az eszméért.

És most vonatkoztassunk el! Mi lehet az ESZME? A mű olvasatában ez a végtisztesség, a tiszteletadás eszméje. Hiszen kik érdemlik meg a végtisztességet? A hazaárulók holttestét nem temethetik el, azonban a hősiesen harcoló férfiak, mint másik testvérük, Eteoklész megkapja a méltó temetést. Ki dönt erről? A hatalom, amely egy férfi kezében összpontosul. A hatalom, amelynek minden férfi és nő aláveti magát. A hatalom, amellyel csak egy nő mer szembeszállni.

Ha jobban belegondolunk, Antigonét egyfajta feminista ideálként is jellemezhetjük. Hiszen férfias jellemmel de nőként kell döntést hoznia, amely egy új értékkonfliktust emel a történetbe. Hogy ezt megértsük, itt egy röpke kitekintés: Platón munkásságának idején (nagyjából egyidőben a mű keletkezésével), a nők feladatkörei a háztartásra korlátozódtak. Nem részesültek oktatásban, nem jelentek meg nyilvános eseményeken (vagy csak ritkán és kísérettel), nem vettek részt a közéletben, és kézenfekvő, hogy szavazati joguk sem volt. Platón azonban az Állam című művében hosszasan értekezik arról, hogy a nőket és férfiakat azonos neveltetésben kellene részesíteni, az egyes szakmákat, így a háztartás vezetését és a gyereknevelést is, fizikai kondíció és szakképzettség szerint végezni, ráadásul a filozófus azt is ki meri jelenteni, hogy a tökéletes államot egy filozófus-királynő vezetné el a legjobban. Platón nyilvánvalóan egy utópisztikus világképet alkotott, ráadásul olyat, amelyből kétezer évig aztán senki nem inspirálódott, azonban el kell játszanunk a gondolattal: hogyan hatott a Platón Szophoklészre?



Talán ezt a kérdést fordítva kellene feltenni. Hogyan hatott Szophoklész Platónra? Hiszen mindaz, amit a filozófus megfogalmazott, csíráiban ugyan, de itt is megjelenik. Antigoné jelleméből fakadóan nem arra született, hogy alázatos szolgája legyen a hatalomnak, korlátai azonban csak azt teszik lehetővé, hogy saját testvére végtisztességéről döntsön. Hiába próbál „filozófus-királynőként” igaza mellett érvelni, a király felsőbbrendűségéből adódóan meggyőzhetetlen. Hiába próbál segítséget kérni Iszménétől, ő a hagyományos női modellt testesíti meg, aki minden körülmények között engedelmes, és aki teljesen szakavatatlan. Hiába nyeri el vőlegénye és a környezete támogatását, Haimón fél szembeszegülni apja akaratával, hiszen azzal megcsorbítaná a hatalmát, és ellenkezne az eddigi hagyományokkal is. Antigoné sorsa tehát eleve elrendeltetett. Egy olyan világban, amelyben a hangja néma falakba ütközik, halálra van ítélve, eszméje táptalaj nélkül önmaga által pusztul el.


Összegezve tehát, az Antigoné igenis érdekes darabja a kötelező olvasmányoknak, ha eltekintünk a tankönyvek által adott kontextustól, hiszen a sorok között olvasva hamar találunk olyan tartalmat, amiről a XXI. században is tudunk beszélni. Szophoklész tragédiája ugyanis nem csupán  a hatalom mindenre kiterjedő szigora és az erkölcsi értékrend valamint a végtisztesség jogának fatális összeütközése, hiszen éppúgy szól a nő szerepéről, és  arról, hogy a környezet hogyan vélekedik azokról a nőkről, akik kilépnek a hagyományos szerepből, és meghaladva önmagukat, ideálokká, hősökké válnak. Az eszme arcaivá válnak, azokká, akiket ma is keresünk, ha a hatalomról, közéletről, politikáról beszélünk.   

A cikk az Imádom a könyveket magazinban jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)