Jean és én - Egy elképzelt könyv

2018. február 6., kedd

Jean és én

Azt hiszem, jobban kedvelném, ha nem volna ennyire önimádó. Nézd meg, most is hogy igazgatja magát; olyan, mint egy tollászkodó madár, és a sminkje... nézd meg, mennyi szemfestéket kent magára! És az a rúzs... Mindig is látszott rajta, hogy önértékelési zavarokkal küzd. Az anyja persze sosem mondta neki, milyen ronda lesz a bőre majd úgy tíz év múlva, de ha egyszer vele is találkoznál az utcán... Ha nem lenne úgy kikenve, legalább húsz évvel többnek nézne ki, komolyan mondom. Sosem értettem, minek kell annyi sminket feltenni azért, hogy elmenjenek a boltba egy kiló kenyérért. Szerintem ők sminkkel az arcukon alszanak, és úgy ébrednek minden reggel, hogy a frizurájuk tökéletes. Mintha valami filmben lennének. Ráadásul olyan buta, mint a föld. Semmiről nem lehet vele beszélgetni, csak a sminkelésről, meg arról, hogy éppen kivel töltötte az éjszakáját, vagy, hogy Jamie kivel feküdt le és hogy az irodában ki kavar éppen a főnökkel. Ó, ne, idenézett... szerencsére ott van vele az a fiatal srác... csak integet, de már veszi a kabátját.  Jean, figyelsz te egyáltalán? Mi lenne, ha végre... nem is tudom, reagálnál a külvilágra? Amióta idejöttünk, úgy ülsz ott, mintha a világ legunalmasabb dolga az lenne, hogy velem kell töltened ezt a kis időt. Igazán elmehetsz, nem befejezned az ebédedet, ha ennyire nem akarod. Nem is kellett volna idejönnünk. Mindegy is, még el kell intéznem pár dolgot, úgyhogy jobb, ha kikérjük a számlát. Felhívom Carolt, és később elmegyünk vásárolni. Vennem kell pár dolgot a keresztelőre, de előtte még beugrok a könyvelőhöz, és el kell mennem a fogorvoshoz is. Lehet, hogy a húgomat is meglátogatom, így csak későn érek haza. Ja, hogy neked meg elhúzódó tárgyalásod lesz... értem. Akkor nem erőlködöm azzal, hogy meleg vacsorával várjalak otthon.
***

Tudod, a múltkor megittam egy kávét az anyámmal. Elmeséltem neki, hogy a keresztelőn a bátyád majdnem összeverekedett valakivel, mert nem tudtak értelmes emberek módjára eldönteni, hogy... miről is beszélgettek? Mindegy is. Elmondtam neki azt is, hogy Smithék válni fognak, és elmeséltem neki a múltkori veszekedésünket is, és azt is, amit a gyerekvállalásról mondtál, és tudod, elgondolkoztam, mert szeretném veled ezt megbeszélni. Figyelsz te rám egyáltalán? Tedd már le azt az átkozott telefont! A munkád igazán várhat öt percet. Jean, úgy érzem, hogy nem veszel komolyan. Sem azt, amit mondok, sem a terveimet, sem a kapcsolatunkat. Már alig szólsz hozzám, és hiányzol. Hiányzik a romantika, a szenvedély, és... Jean, azt akarom, hogy végre hozzám érj, én... ezt nem bírom elviselni!  Gondjaink vannak. Én szeretném a ezt megbeszélni veled, úgyhogy, kérlek, ha valami bajod van, mondd el nekem is! Igen, Jean, tudom, hogy ez a projekt nagy áttörés lehet a karrieredben, és hogy ezután végre tényleg sok pénz állhat a házhoz, de ebben a percben ez most rohadtul nem érdekel, tudod? Szeretném, ha többet törődnél velem és a kapcsolatunkkal is. Hogy nem értelek meg... Jó, tudod mit? Hagyjuk az egészet! Nem zavarlak tovább. Most amúgy is el kell mennem valahová.  Majd este jövök. Valamikor.
***
Sajnállak téged. Sajnálom, hogy ilyen szánalmas, undorító, szar alak vagy. Azt hitted, nem jövök rá? Nem is tudom, mit mondhatnék. Lehet, hogy beszélnem kellene valamelyik kurváddal, hogy tanácsot kérhessek valakitől. Nem tudom. De ez így nem mehet tovább! Ne tagadd,  hogy megcsalsz, mert láttalak a múltkor! Nem kémkedtem, épp csak arra jártam, mert el kellett vinnem valakit a stúdióba. Hosszú, barna hajú nő volt virágmintás ruhában. Nem káprázott a szemem, Jean... te voltál az, láttalak vele csókolózni. De legalább most lehetne benned annyi, hogy a szemembe mondod... Jean, tudod mit? Én... Én... Elfáradtam. Nem akarok veszekedni, most egyszerűen nincs energiám hozzá.  Igen, én is dolgoztam egész nap, és egész héten, akárcsak te, nekem is kell a kikapcsolódás, mégsem csaltalak meg soha. Nem, nem kell itthon aludnod, ha nem akarsz, sőt, örülnék is neki, ha ma este nem aludnál itthon.  Mi, hogy öten állnak sorba érted? Hát remélem, mind az öt megtudja majd, mennyire szar alak vagy!
***
Nem... ezt már ezerszer elmondtam... ne kezdd el, kérlek! Én ezt nem tudom tovább csinálni. Nem akarok egy olyan férfi mellett élni, aki keresztülnéz rajtam, ha együtt vagyunk,  és aki undorodva néz rám, ha munka után hazatérve belép az ajtón, aki láthatóan most sem foglalkozik azzal, amit mondok neki. Elegem van! Elhagylak!
***
Nem tudom megtenni. Én... szeretlek. Olyan nagyon szeretlek! Nem kezdhetnénk mindent elölről? Nem felejthetnénk el ezt az egészet végre, és lehetnénk egyszerűen csak… boldogok?
***
Szeretem ezt a kávézót. Itt találkoztunk először, emlékszel? Úgy kettő körül járt, te annál az asztalnál ültél, és nem bírtam levenni rólad a szemem, te pedig egyszerűen csak idejöttél, pedig vártam valakit, és hiába mondtam neked, hogy találkozóm lesz, te egyszerűen csak leültél mellém, rendeltél nekem egy teát, és órákig beszélgettünk. De ma már egyáltalán nem beszélgetünk. Még csak rám se nézel, mondd, mi érdekeset látsz az utcán? Persze, most meg a telefonod csörög. Elfelejtettem, hogy te elsősorban üzletember vagy, és csak másodsorban a férjem. Tudod mit? Már megbántam, hogy visszajöttem hozzád. Igen, fontos üzleti ügy? Melyik kurváddal beszélsz éppen? Hogy ez céges hívás? Mióta beszélsz a főnököddel ilyen lágy hangon? Miért ne rendezzek jelenetet? Kellemetlenül érzed magad? Ugyan már, Jean! Kiteszem a lelkem, hogy megmentsem ezt az elcseszett házasságot, te meg arra sem vagy képes, hogy ebben az egy órában komolyan vegyél! Menj a francba! Nem érdekel, hogy nevetségesen viselkedem! Elnézem neked, hogy megcsalsz engem, te meg azért vonsz felelősségre, hogy rossz színben tüntetlek fel a főnököd előtt? Mégis mi a fenét képzeltél? Hogy meg tudjuk ezt kulturált módon beszélni? Hiszen nem is szólsz hozzám! Persze, menj csak el, nem érdekel!
***
A múltkor megnéztem az e-mailjeid.
***

Miért nem mondjuk ki, hogy vége? Miért nem vagy most az egyszer hajlandó mondani valamit? Akármit. Tudni akarom, mit érzel. Mondd el, mire gondolsz, kérlek! Azt hiszem, tartozunk ennyivel egymásnak. Én... nem ezt érdemlem. Nem érdemlem meg ezt a... hideg bánásmódot. Egy ideje már úgy élünk egymás mellett, mintha idegenek volnánk. Mintha az elmúlt öt év meg sem történt volna. Tudod, néha arra gondolok, hogy ha megütnél, legalább hozzámérnél... Ha lekurváznál, legalább tudnám, mit gondolsz rólam. Miért nem hagysz el? Hogy én miért nem hagylak el? Azért, mert szeretlek! De te... Ne legyek gyerekes? Miért, az jobb lenne, ha nem szólnék hozzád egyáltalán, és csak egy rövid e-mailben közölném veled hogy három napra Los Angelesbe utazom egy konferenciára, és az asszisztensemet küldeném el a saját lakásomra, mert annyi sincs bennem, hogy... Mit fejezzek be? A kapcsolatunkat? Mondd csak, ha ennyire nem tudsz elviselni, miért vagy még mindig velem? Tudod mit? Nem érdekel. Elmegyek edzeni, majd este jövök, ha nem kapok egy fontos hívást egy nem létező cég nem létező konferenciájára valahol a világ végén.  
***
Voltam tegnap pszichológusnál. Sokat beszélgettünk rólad, rólam, meg arról, ami mostanában történt velem. El kellene jönnöd velem, biztosan jót tenne, ha elmondanád, legalább neki, hogy mit érzel. Olyan rossz rád nézni mostanában. Az arcod sápadt, a szemeid karikásak,  mert folyton túlhajszolod magad, és láthatóan boldogtalan vagy, és én is az vagyok melletted, elszakadni mégsem tudunk egymástól. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak arra, hogy véget vetek ennek az egésznek. Hogy egyszer munka után nekiindulok a világnak nélküled. Mint egy filmben. Egy kis utazótáskával. Új életet kezdenék valahol, talán még egy könyvet is írnék. De végül mégis mindig hazajövök, mert még mindig azt gondolom, hogy ezt rendbe tudjuk hozni. Hogy mi ketten jók vagyunk együtt. De már semmi nem olyan, mint rég. Nem tudom, hogyan tudnánk túllendülni ezen. Talán tényleg jót tenne nekünk, ha elmennénk tanácsadásra. Miért nem tartod jó ötletnek? Szerintem tényleg sokat segítene. Jó lenne, ha képes lennél őszintén beszélni a gondjaidról. Igen, a te gondjaidról. Nem tudom, mi van veled mostanság, mert nem beszélsz velem egyáltalán, de az kihat a közös életünkre is, a pszichológus szerint ez lehet az egyik problémaforrás, és örülne annak, ha beszélgethetne veled egy kicsit. Mi... persze, hogy beszéltem a szexuális életünkről, hiszen te is tudod... hogy mit nem tartok tiszteletben? Nekünk már egyáltalán nincs magánéletünk. Vagyis neked lehet, hogy van, de nekünk nincsen. Mikor feküdtél le velem utoljára, tudod? Én igen. Több mint fél éve. Több mint fél éve egyetlen ujjal sem értél hozzám, de legalább három nőről tudok, akikkel kapcsolatod volt ez idő alatt, amellett a hosszú, barna hajú nő mellett persze. Nem titkolózol elég ügyesen. A múltkor elmondtam, hogy megnéztem az e-mailjeidet, és leszartad az egészet. Akkor sem zavartattad magad, amikor a napokig nem hallottam felőled, mert  állítólag egy nagyon fontos konferenciára kellett utaznod egy olyan nővel, aki a helyesírásról még hírből sem hallott. Láttam abban az e-mailben. Beleszerettél valamelyikbe? Legyél kérlek őszinte, mert ha ez a helyzet, két perc alatt aláírom a válási papírokat. Hogy butaságokat beszélek? Miért, te nem gondoltál még rá? 
***
Nem hiszem, hogy csak azért, mert nem akarok gyereket, még rossz ember lennék. Nem vagyok nő a szemedben? Ezt kikérem magamnak! Jean, azt hittem, hogy nem süllyedsz ilyen mélyre. Ezt már szászszor megbeszéltük! Jean... ne beszélj így velem! Figyelsz te rám egyáltalán? Mi lenne, ha végighallgatnál? Vagy ha leülnénk, és kulturált emberek módjára átbeszélnénk a helyzetet? Soha nem titkoltam, téged nem zavart, elvettél, boldogok voltunk... Jean, én nem tudok erre mit mondani. Nem dönthetsz helyettem a testemről... Nem... nem azért, mert félek az elhízástól, de tudod, hogy ott a betegségem... igen, tudom, hogy az orvos szerint kicsi a kockázat, de nem fogom kitenni a gyerekemet annak a szenvedésnek, amiben nekem volt részem... de te ezt egyszerűen képtelen vagy felfogni... Jean, ez nem csak kifogás, ne mondj ilyet! Ha már megint itt tartunk, mi a francért mondtad azt, hogy nem érdekel a gyerek, csak én? Jean... Szóval hirtelen fontos lett a család, meg a női princípiumok, de inkább az, hogy ha rendes normális családi életet élsz, gyerekekkel és boldog feleséggel, a közéletben is több lehetőség tárul eléd, vagy nem? Tudod, te egyáltalán, hogy miről beszélsz? Szóval emancipált nőként nagy a pofám? Undorító vagy. Undorodom tőled. El sem hiszem, hogy képes vagy ezt mondani nekem. Én nem fogok itthon ülni,ás úgy gyereket nevelni, hogy közben azt sem tudom, hogy éppen mikor toppansz be két elhúzódó tárgyalás között, hogy aztán rám se nézz, vagy ilyen szarságokat mondj!
***
Ha naplót írnék, a mai bejegyzés nagyjából így hangzana:
Már egy hete teljesen egyedül vagyok ebben az átkozott lakásban. Jean egyetlen szó nélkül elment, talán végleg, minden esetre ilyen hosszú ideig ilyen körülmények között még nem volt távol. Nem tudom, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Megváltoztunk. Voltam ma az ügyvédnél, hogy megbeszéljük a válás esetleges következményeit, de még nem indítottam eljárást. Nem tudom, mit tegyek. Nem lehet csak úgy vége, de egyszerűen nem tudunk kommunikálni egymással, nem tudunk egy légtérben tartózkodni, mert gyűlöl engem, és ez nem esik jól, felhúzom magam, és ő vagy elmegy, vagy veszekedni kezd velem, de legtöbbször csak hidegen néz, nem szól egyetlen szót sem, csak mered maga elé azokkal a nagy szemeivel, és én hiába mondok neki bármit, nem jut el a füléig, mert egyszerűen nem figyel rám, és... bárcsak egyszer végre elmondaná, mi a baj! A gyerek? Az eddig nem zavarta. Más? Találhatott magának valakit. De ha elmondaná... Ha felvenné a telefont, vagy ideküldené a szánalmas asszisztensét a ruháiért, vagy... csak adna valami életjelet magáról. Hiányzik. Nagyon hiányzik.
***

Anya, szia! Nem, nincs baj... tényleg nincs baj, csak egy kicsit megfáztam, azért remeg a hangom. Komolyan? Nahát, ez remek hír, tényleg! De azt hittem, hogy ezt ő maga fogja elmondani nekem. Megint nem tudtál titkot tartani! Jean... őőő... jól van, Philadelphiában van egy konferencián, azt hiszem. Még nem tudott hívni, tudod, milyen elfoglalt. Anya... Christine-nek kisbabája lesz! Nagymama leszel, ezt vártad! Hogy én? Nem. Megvárom, míg elmondja, majd úgy teszek, mintha nagyon meglepődnék. A múltkor együtt vacsoráztunk, nem mondta. Nem anya, tényleg jól vagyok, csak egy kicsit megfáztam, és fáradt is vagyok, sok a munka most, tudod...  Nem, nem sírtam, tényleg. Anya, kérlek, hagyd abba! Minden a legnagyobb rendben. Tényleg!
***
Én szerelmes vagyok Jeanba, és nagyon hiányzik nekem, tudod, Carol? Nagyon furcsa ez most nekem. Üres a ház és soha nincs kedvem hazamenni. Lehet, hogy vennem kéne egy kutyát, vagy valami szőrös állatot, amivel lehet CSI-t nézni... Nem tudom, hogy visszafogadnám-e. Tudod, ő nem fog térden állva könyörögni nekem és nem fog virágot venni nekem azért, hogy visszahódítson, vagy ilyesmi, de a válásba sem hajlandó belemenni, bár ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni, mert találkozni viszont egyáltalán nem akar velem.  Nem tudom, Chicagoban van, azt hiszem, a nővérénél. Átment a cég ottani irodájába, hogy kirúgjon egy-két embert, ilyesmi. Nem, egyáltalán nem beszéltünk, az ügyvédeink kommunikálnak egymással. Egy ideig próbáltam elérni őt, hogy legalább azt megtudjam, hogy a cuccait elviszi-e a lakásból, de minden ott van már majdnem két hónapja érintetlenül. 
***
Vannak olyan napok, amikor Doris Day nem énekel jól, Ingrid Bergman rossz színésznő, és Audrey Hepburn egyáltalán nem stílusos. Ezeken a napokon én a másfél hete viseltes melltartómban, egy kechupfoltos felsőben, szakadt melegítőnadrágban kócosan szembesülök a ténnyel: Jean mindig, minden körülmények között az életem része. Nem tudom kidobni a fotóinkat, nem merek hozzáérni a holmijához, nem tudok elaludni az illata nélkül, és egyszerűen nem bírom azt, hogy nem hallhatom a hangját.
***
Köszönöm, Dr. Gregor, hogy ilyen gyorsan fogadott. Tudja, nagyon zaklatott vagyok. Én... Nem tudom, mi történik. Tegnap éjjel Jean megjelent a lakásunkban, és sírva könyörgött azért, hogy bocsássak meg neki. Ő egyetlen szó nélkül képes volt elmenni, majd több mint két hónapon keresztül nem szólt hozzám egyetlen szót sem, nem is akart találkozni velem, aztán az este csak úgy visszajött, mert azt akarja, hogy minden olyan legyen, mint régen. Tudja, én... a múltkor lefeküdtem valakivel. Nem lett folytatása a dolognak, de olyan jó érzés volt az, ahogy rám nézett, érti? Gyengéd volt és figyelmes, és... kedves is és... Tudja, én... én már rég nem éreztem magam nőnek Jean mellett, és még mindig nem találom a helyemet, mert nagyon megalázóan bánt velem, és... nem jöhet vissza csak úgy, és nem mondhatja azt, hogy minden rendben lesz, mert nem lesz, mert ő képtelen megváltozni, és ott van a gyerekkérdés is, amit mi... nem... kaphatok egy zsebkendőt? Köszönöm. Én... mi... nem aludtunk együtt, mármint Jean és én, de ő még mindig otthon van, ami zavar, mert ha hazamegyek, akkor szembe kell néznem vele, beszélnem kell vele, és nem fog semmit mondani, és megint minden kezdődik elölről...  és már egyáltalán nem akarom ezt a egészet. Véget akarok vetni a kapcsolatunknak, minden erőmmel azon dolgozom, hogy vége legyen, hogy végre megszabaduljak ettől az egész bizonytalanságtól... De tudja, nem látok bele Jean fejébe, nem tudom, hogy ő mit akar, és hogy miért ragaszkodik ennyire a házasságunkhoz, amikor már  rég egy lyukas csónakban evezünk. Én nem akarok vízbe fulladni. Élni akarok, élni akarok, és amíg ő visszahúz, nem tudok!
***
El akarok válni!
***
Jean, gondoltad volna, hogy egyszer még így fogunk feküdni egymás mellett? Én sem. Tudod, most legszívesebben rágyújtanék egy cigire, de már egy ideje leszokóban vagyok, és már a vésztartalékokat is elszívtam. Van vörösbor a hűtőben, ha abból szívesen innál. Tölthetnél nekem is egy pohárral majd belőle. Én sem akarok felkelni, mert akkor ez az egész véget ér, és visszatérünk a való világba, és te kimész azon az ajtón, én meg itt maradok, és soha többé nem látjuk egymást újra így.
***
Kérlek, írd alá a papírokat! Én nem követelek tőled semmit, tiéd lehet a lakás, minden, amit csak akarsz, de kérlek, írd alá a papírokat! Én soha nem kértem tőled semmit, ha szeretsz, ha tényleg, őszintén szeretsz, vagy ha szerettél valaha, akkor ezt tedd meg értem, kérlek!
***
Részeg vagy! Ne mondj ilyeneket, kérlek! Menj el! Azonnal menj el, vagy rendőrt hívok! Ne... ne érj hozzám! Ne érj hozzám, bassza meg! Takarodj innen! Hívok neked egy taxit, csak menj el innen kérlek most azonnal! Nem... ne csináld ezt, engedj el! Engedj már el, hát nem fogod fel? Közöttünk mindennek kibaszottul vége van! Takarodj innen! Ne... engedd el a karom... Jean... engedd el a karom, ez fáj... Ne csináld, hallod? Engedj el! Engedj el te... Jean, hagyd abba! Kérlek, hagyj.... Jean...
***
Minden rendben van. Minden a lehető legnagyobb rendben van. El fogunk válni. Hogy mi történt? Semmi különös, tényleg. Nem, nincs baj. Délután megegyezünk, ebben biztos vagyok. Igen, izgulok. Nem, az ott... nem bántott, csak tudod, mostanában többet edzek, és estem egy nagyot. Volt már ilyen többször is, nem nagy ügy. Nem, nem bántott, Carol, tényleg. Hamarosan elválunk, és soha többé nem kell őt látnom, ha nem akarom. Nem, én nem... csak nagyon elfáradtam, tudod? Csak túl akarok lenni rajta, és élni az életemet tovább. Gondolkodom folyamatosan... elköltözöm, mert eladjuk a lakást. Nem, persze, hogy nem bánom, csak... lehet, hogy átcuccolok Manhattanbe egy időre. Mindig is szerettem volna New Yorkban élni, de tudod, előbb az egyetem, aztán Jean... Nem sok időm maradt magamra. Egyébként is van ott az a fotós képzés, és, hát... jó lesz, ha egy kicsit magam mögött hagyok mindent. Nem is tudom, annyi dolog jár a fejemben... tudod, a múltkor lefeküdtem valakivel. Én, nem tudom, miért tettem, vagyis, persze egyértelmű, de bármilyen hülyén is hangzik, annak ellenére is szeretem Jeant, hogy így összetört, és... tudod, egész éjjel forgolódtam, néztem a pasast ahogy meztelenül azon az ágyon alszik, ahol korábban Jean, és... sírni akartam, és szánalmasnak éreztem magam, de mégsem sírtam, aztán megittam egy pohár bort, és elszívtam egy cigit, és azon gondolkoztam, hogy vajon ő most mit csinál. Tudod, amikor visszajött, újból reménykedni kezdtem, hogy minden újra rendbe jöhet, mert nagyon meggyőzően beszélt, és egyszer még szexeltünk is, és eljött velem egy tanácsadásra is, aztán egy délután hazamentem, és ő nem volt otthon. Azt mondta, elbizonytalanodott. Nem láttam napokig, aztán tegnap éjjel hazajött és... ma reggel végre kimondta, hogy vége van. Szóval... ennek végre tényleg vége van. Magamat okolom, mert ha nem lettem volna annyira önző, vagy ha bevállalok vele egy gyereket, talán nem itt tartanánk, de ő... ő is hibás, mert egyszerűen csak elzárta magát tőlem. Mintha egy falat épített volna maga köré, amiben ő egyedül boldogan eléldegélt, de nekem már nem jutott hely. Azt hiszem, ennek így kellett történnie. Tudom, hogy hülyeségeket beszélek, de teljesen össze vagyok zavarodva. De egyszer majd ez az érzés is elmúlik, vagy nem?
***
Igen, anya, örülünk, hogy itt vagy! Jean mindjárt behozza a csomagjaidat, te csak menj be nyugodtan. Mi... remekül megvagyunk, tényleg. Nem kell beszélned vele, megoldottuk a helyzetet. Jut eszembe, hallottad, hogy Carol New Yorkba költözik? Igen, tudod, van az az ösztöndíj, amiről meséltem... hát, nekem most nem aktuális, de neki nagyon megtetszett. hogy mihez kezdek magammal? Nem is tudom. Talán babafotózásba kezdek, főleg, ha a kicsi megszületik. Hát... tudod, hogy Jean mennyire akart már gyereket... és én is boldog vagyok, tényleg. Örülök, hogy sikerült megoldanunk a közöttünk lévő konfliktusokat. Hogy hogyan? Mi... Nézd csak, már jön is! Jean, ugye foglaltál asztalt? Rendben, még van egy kis időnk, intézd csak el azt a hívást nyugodtan. Nem, egyáltalán nem gond. Segítek addig anyának kipakolni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)