A nagy versposztoló gerillahadművelet 2018

Idén is, mint 2015 óta minden évben csatlakoztam a Gittegylet Posztolj verset az utcára! kezdeményezéséhez, aminek idén is az volt a célja, hogy egy napra elárasszuk magyar versekkel az utcákat. 

Idén, a választások után különösen üdítő volt versekkel elárasztani a köztereket, hiszen a gyűlöletkeltő, és üres szavakkal dobálózó kampányplakátok nyomain különösen felemelő érzés a legnagyobb költők és kortárs utódaik verseit olvasni. A kezdeményezés népszerűségét egyébként semmi nem bizonyítja jobban annál, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak világszerte, és szórják szét a magyar költészet magvait New Yorktól Biharketóresztesen át mindenhol. 

Én minden évben más tematikát követtem. Első alkalommal feltörekvő szerzők verseit posztoltam, viszont 2016-ban és 2017-ben nagyobb szerepet kaptak olyan közismert költők művei, amelyek viszonylag kevéssé ismertek. Idén is ezt a koncepciót követtem, azonban Ady Endre, Weöres Sándor, Faludy György és Babits Mihály versei mellett két sajátot is választottam.

Galéria

É. Tóth Judit: gyűlölet 2.0
Teljes szöveg ITT

É. Tóth Judit: Most nem megy
Teljes szöveg ITT

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz -

erényeid elhagynak mint az ifjuság,

de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák

s ha netán elfáradva az uton leülsz,

mind köribéd telepszik és arcodba néz

nyugodtan, mintha mondanák: «Nem menekülsz!» -

s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,

kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,

megint előjön, kezed nyalja, s mintha már

lelked belső helyein és zugaiban

kotorna nyelve ragadósan, síkosan,

és érzed már hogy többé nem kergetheted

s nem verheted hacsak magadat nem vered -

verd! verd! ezer bün nyelve lobog benned mint a tűz

és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:

te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár

s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét

s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,

mint a bélpoklos poklát mely benne rohad

és őt is elrohasztja - viszi mint az őrület

vak égését, ezt a sivár belső tüzet

amelyben minden bölcs erő és fiatal

erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,

légbe leng fel és híg egek felé enyész -

mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

Weöres Sándor: Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,

nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,

miket magam választottam; nyisd szekrényemet:

benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,

de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem

rég megszokta kezem dombját-völgyét,

de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm -- csak igazában nem vagyok.

Cselekszem és szenvedek, mint a többi,

de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.

Átlátszó vagyok, mint az üveg -- épp ezért

miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Ady Endre: Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,

Erősnek hisszük szerfelett magunkat.

Lelkünk repül, száll, magával ragad,

Bús aggodalmak mindhiába húznak.

Csalóka álmok léghajóján

A vihar szépen fellegekbe tüntet,

Míg lenn a földön kárörvendő,

Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,

Hogy nem várunk már semmit a világtól,

Leroskadunk bánat terhe alatt,

Szívünk mindenkit megátkozva vádol.

Míg porba hullva megsiratjuk,

Mi porba döntött - sok keserü álmunk,

Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,

Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,

Szivünk a vágyak tengerén evez,

Hajónkat szélvész, vihar összetépi,

De egy zord erő küzdelemre készti.

Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,

Nincs egy reményünk, mely valóra válna,

Míg sírba visz az önvád néma átka.

Faludy György: Szerelmes vers

Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.

Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.

Várfalat húztak közibénk az évek:

te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.

Tiéd a jövő. Régen erős voltam,

de kincseimnek elfogyott az ára,

te a számítógépre esküdtél fel,

én Gutenberg foszló galaxisára.

Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,

s el sem képzeltem, hogy a szerelem

hatalmasabb. Most itt ülök melletted

s hosszú, szőke hajadon a kezem.

Egymás nélkül nem tudunk többé élni.

Naponta földre sújt az iszonyat,

hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam

régen lejárt. Már csak pár pillanat.

Boldogságunkban te nem gondolsz arra,

kivel töltesz utánam hatvan évet.

Sok a nálam különb. Hozzám hasonló

egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.

Ti találkoztatok posztolt versekkel? Esetleg ti is posztoltatok? Írjátok meg kommentben!