Az Éjszakai ragadozók mint a modern művészet kritikája

Tom Ford 2016-os filmjében, az Éjszakai ragadozókban a szakítás feldolgozásának sötét allegóriája mellett egy erős modern művészetkritika is megjelenik. Noha a filmben egy olyan sík jelenik meg, amelyben a múltban elkövetett hibák, és a jelen kiüresedett kapcsolatai konfrontálódnak, egy olyan szerelemben, ami fájdalmas végre kárhoztatott, érdemes megfigyelni azt az olykor csupán implicit módon közvetített bírálatot, amely szerint a magas kultúra a 21. századra teljesen kiüresedetté vált.

Az Éjszakai ragadozók három síkon mozgó thriller. A kerettörténetben ismerjük meg a főhősnő, Susan Morrow kiüresedett életét és a művészethez való viszonyát, a metatörténetben egy csontig hatoló történet elevenedik meg, amelyben egy apa elszántan harcol, hogy felesége és lánya gyilkosai méltó büntetést kapjanak. Ez a film a filmben egy regény cselekménye vizualizálva, amelyet többféleképpen értelmezhetünk. Elsődlegesen egy bosszúdráma kibontakozásaként írható le a cselekménye, amelyben minden agresszív cselekedet, és annak drámai lélektani hatása megfeleltethető egy szakítás feldolgozásának fázisaival, azonban értelmezhetjük úgy is, mint egy tiszta művészeti alkotás, amely kibontakozásában az játszik szerepet, hogy a befogadó mennyire képes beleélni magát egy adott helyzetbe. Ebben az esetben a film elsődleges jelentése is megváltozik, mivel már nem a külső állapotok ábrázolása válik elsődleges szemponttá, hanem az, hogy egy regény világa hogyan szippantja be az olvasót, és az hogyan válik az általa ébresztett gondolatok rabjává. Tovább erősíti ezt a tézist a harmadik sík amelyet Susan múltba révedése hozza létre, amelyben tanúi lehetünk előző kapcsolata kialakulásának majd a drámai végének. Ezek függvényében a kerettörténet több magyarázatra szorul.

Az első képkockákban egy különleges installáció jelenik meg. Meztelen kövér nőket látunk,  pompomokkal, amerikai zászlóval. Rövid táncuk után elfeküdt kiállítási tárgyként jelennek meg Susan művészeti galériájában egy kiállítás megnyitóján. A pop- és magas kultúra furcsa keveredése ez, hogy a fogyasztói társadalom egy olyan kitermelt rétege jelenik meg előttünk művészeti magaslatokba emelve, akik egyébként a társadalom céltáblájaként szerepelnek a hétköznapokban. A művészetté váló amerikai kövér nők táncuk után mintegy alvó Willendorfi Vénusszá válnak, miközben mi egy kiüresedett élet első szembetűnő jegyeit fedezhetjük fel a főhősnő jelenlegi kapcsolatának ábrázolásával. Később azonban az is kiderül, hogy Susan nem csak az életével elégedetlen, a modern művészettel is romlik a viszonya. Ha eltekintünk az emberi elidegenedés jelenségétől a filmben, és csak erre a szálra összpontosítunk, új jelentéssel ruházhatjuk fel a képsorokat. Ekkor ugyanis a steril, távolságtartó környezetmegjelenítés a modern magas kultúra allegóriájává válik, amely konfliktusba kerül a művészet befogadójával, mecénásával. Susan folyamatosan utal arra, mennyire kiábrándult ebből a közegből, és ebből a állapotából még egy számára nagy hatással bíró műalkotás sem tudja kirángatni. Ha ugyanis a bosszúdrámát megfosztjuk lélektani többletétől, és szigorúan csak a művészet egy Susan számára nagy hatással bíró darabjaként tekintünk rá, akkor a modern társadalom egyik komoly problémájával kerülünk szembe, nevezetesen abba, hogy a magas kultúra nem képes megszólítani a közönségét, amely miatt a befogadó elidegenedik tőle.

Ez több kérdést is felvet. Először is azt, hogy miképpen változott az irodalom helyzete a magas kultúrában. Nem túlzás azt állítani, hogy a thriller a ponyvairodalom kedvelt műfaja, mivel széles közönséget képes megszólítani a maga misztériumával, azzal, hogy egy rejtélyt, egy bűnügyet meg kell oldani. Legalább ennyire fontos az, hogy a thrillerben megjelenő agresszió, gyilkosságok, majd a nyomozás fokozza az izgalmat, az ember képes teljesen elmerülni az apró részletekben, és a drámai végkifejletben. Erre a filmben is találunk nyomokat, Susan viselkedése egyre zavarodottabbá válik, olyannyira, hogy néha olyan dolgokat vél látni, amelyek az általa olvasott regény világában vannak jelen. Ez értelmezhető a befogadás folyamatának ábrázolásaként is, ami azért is különösen érdekes, mert közben hűen ábrázolja a magas kultúrától megcsömörlött, az alacsonyabb kultúrába menekülő befogadó művel való viszonyát. Tágabb kontextusban értelmezve pedig a szép- és szórakoztatóirodalom közötti szakadék is megjelenik, amennyiben a magas kultúrát az egyre zárkózottabb és ezáltal a nagyközönség számára egyre népszerűtlenebb szépirodalomként, az alacsonyabb kultúrát, azaz a popkultúrát pedig az olvasó igényeit kiszolgáló szórakoztató irodalomként aposztrofáljuk. 

Összességében tehát az Éjszakai ragadozókat tekinthetjük egyfajta művészetkritikának, amely egy nagyon kényes, de fontos problémát érint. Noha a művészet haláláról már több értekezés született, kevés volt képes ezt a művészet valódi eszközeivel kifejezni.