Egy őrangyal naplója - Egy elképzelt könyv

2018. június 29., péntek

Egy őrangyal naplója

Szemán Zoltán megjelenés előtt álló regénye, az Egy őrangyal naplója egy különleges, szórakoztató fantasy, amelyből megtudhatjuk, hogy őrangyalnak lenni bizony nem mindig könnyű feladat.

A történet szerint Launiel, miután frissen megszerezte őrangyali diplomáját, élete első feladataként egy fiatal nő, Jasmine védelmének ellátását kapta. Ahogyan az egyetemről kiszabadult pályakezdők életében gyakran előfordul, Launiel akkora lelkesedéssel vág bele a munkába, hogy az néha csak több bonyodalmat szül, mint amennyit valójában segít, azonban a naplóban remekül nyomon követhetjük, ahogyan az őrangyal a tankönyvekből bebiflázott tudását saját tapasztalataival egészíti ki, és válik igazi őrangyallá.

A regény időkezelése kifejezetten érdekes, hiszen itt is nyomon követhetjük, miképpen válik a buzgó kezdő egyre tapasztaltabbá, míg ugyanis az első 50 napról szinte naponta készült valamilyen naplóbejegyzés, ahogyan a cselekmény és az idő halad, a bejegyzések is egyre ritkábbá, váltak. Ez egyébként az őrangyal és védence közötti kapcsolatra is utal, hiszen Launiel egy életen át végig követte Jasmine sorsát egészen az utolsó lélegzetvételig.

Az Egy őrangyal naplója a naplóregények minden erényét kihasználva mesél el egy egyébként nem újszerű történetet. Olvasás közben rendre a Bűbájos boszorkák című sorozat jutott eszembe, ahol az őrangyalokat fényőröknek nevezték, és védenceik gyakran éltek démoni fenyegetettség mellett, különleges képességekkel felruházva (amelyekről gyakran egyáltalán nem tudtak semmit.) Launiel és Leo karakterének párhuzama (hiszen Leo is tanár lesz a sorozatban) egy elég távoli asszociáció, mégsem tudom feledni a zárlat után sem.   Az elő- és utószó kerete teszi teljessé a történetet, hiszen ezáltal nyer értelmet minden, ami a regény során történik. 

Összességében Szemán Zoltán regénye remek nyári kikapcsolódás lehet, azonban az Egy őrangyal naplója kizárólag ebook formátumban érhető majd el. Olvasmányos, rövid történet, a fantasy műfaj minden bájával és öreges ráncvonásával, de egy hosszú útra, vagy a tengerpartra mindenképpen jó választás. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)