Kritika a kritikusról - a wannabe-kritikusok 5 LEGFŐBB BŰNE - Egy elképzelt könyv

2018. június 4., hétfő

Kritika a kritikusról - a wannabe-kritikusok 5 LEGFŐBB BŰNE

A kritikus mint foglalkozás az utóbbi időben sok változáson ment keresztül. A kritika egykoron az értelmiség legsokoldalúbb és legveszélyesebb játéka volt, amely vitákat generált, diskurzusokat hozott létre, vagy épp karriereket tört ketté, és ismeretlen szerzőket emelt a kulturális újságírás fényes színpadára. Az internet azonban mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy kritikussá váljon. Fórumokon, blogokon keresztül oszthatjuk meg a véleményünket, emotikonokkal, GIF-ekkel fejezhetjük ki tetszésünket, és gyakran egy amatőr, ötsoros, helyesírási hibáktól hemzsegő blogbejegyzés több interakciót vált ki az emberekből, mint egy napokon át íródott szakértői vélemény. Miért vehetjük egy kalap alá Edgar Allan Poe-t és az internetes kommenthuszárokat? És mi a mai wannabe-kritikusok öt legfőbb bűne?



Kezdjük rögtön a legelején: Mikor számít valaki kritikusnak? Ha rendelkezik a megfelelő végzettséggel? Ha neves orgánumok sora közli kritikáit? Ha szavai a porig aláznak? A válasz eléggé összetett. A kritikus feladata ugyanis az, hogy egy műalkotást/terméket az adott szempontok szerint a lehető legalaposabban és legobjektívebben megvizsgáljon, és megállapítsa az adott termék hasznosságát a társadalomra. Éppen ezért a kritikus egy adott terület szakértője, sok esetben tehát egyáltalán nem a végzettség, hanem a tudás emeli ki a kritikust a tömegből, akinek így a felelőssége is megnő. Az emberek ugyanis figyelnek rá, véleménye tehát fontossá válik, éppen ezért egy jól megalkotott vélemény egy pillanat alatt eldöntheti egy adott (kulturális) termék sorsát: a magasba emelheti, de a feledés homályába is lökheti. A kritikus mindig egy adott közeghez szól, így nem feltétlenül az orgánumok nagysága, hanem a szerző hitelessége a garancia egy jól megalkotott szakértői véleményre.

Azonban a kritika műfaja mára sokat vesztett korábbi jelentéséből, ugyanis összemosódott a fórumokon olvasott személyeskedő hozzászólásokkal, amelyek nem a objektív értelmezési szempontok, hanem szimpla emocionális szempontok szerint születtek meg. A kritikusok ma már bloggerek, vloggerek, buzgó kommentelők, azokról pedig, akik szaklapokba írnak, szinte soha nem hallunk egyetlen szót sem. Ez pedig nem csak a műértelmezési lehetőségeket, hanem a vitakultúrát is alapvetően dönti romba, és alakítja át, az érveinket az érzelmeink fogalmazzák, amelyek nem alkalmasak arra, hogy egy vitában megállják a helyüket. A platformváltás számos változást eredményezett a kritikában, hiszen a feltörekvők, a névtelenek, és a már befutott, de nagyobb közönségre vágyók is lehetőséget kaptak arra, hogy véleményüket a nagyvilág is olvashassa/láthassa, azonban ez számos kötelességgel is jár, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az alábbi öt pontban összegyűjtöttem, melyek a feltörekvő kritikusok legfőbb bűnei.


1. Az igényesség hiánya


Ahhoz, hogy egy kritika hiteles legyen, bizony meg kell felelnie bizonyos alapelveknek. Egy szöveg esetében a nyelvtani szabályoknak megfelelően, tagoltan kell szerkeszteni, alkalmazva a retorikus szerkezetet. A jó szöveg választékos, felkelti az érdeklődést, csak arról beszél, amiről szükséges, és igyekszik a legtöbb esetben mellőzni a személyeskedést, hiszen egy kritikusnak nem a véleményét kell kifejtenie, hanem elemeznie és értelmeznie kell, egy adott kontextusba kell helyeznie kritikája tárgyát, amennyiben megreked a tetszett-nem tetszett szinten, úgy nem lesz több egy egyszerű élménybeszámolónál. 

2. A kötelességtudat hiánya


Amikor valaki kritikusnak áll, kis munkával számos lehetőség kerül a kezébe. Ingyen juthat el számos helyre, ingyen juthat hozzá számos termékhez, ami kecsegtető ugyan, de nagy felelősséggel is jár. Egy kritikus napokat, akár heteket is eltölt kritikája tárgyával, megismeri, megvizsgálja, és ez alapján alkotja meg véleményét.  Ez nagyon sok bloggerből/vloggerből hiányzik. A kritikus nem csak kibont egy dobozt, vagy lefotóz egy könyvet, nem tudhatja le öt mondatban a véleményét, kötelessége az, hogy kontextusokban beszéljen, hogy értékeljen, és nem utolsósorban a társadalomra gyakorolt hatását is megvizsgálja. A vélemény csak ezek után következhet.

3. A kritika nem reklámszöveg


Számos blogon egyáltalán nem olvasni rossz kritikát, és azt is pontosan meg lehet állapítani, hogy milyen cégekkel/kiadókkal állnak kapcsolatban. Hogy miért? Mert ezek a szövegek hemzsegnek a reklámokban alkalmazott szókapcsolatoktól. Ez ugyan vásárlásra késztetheti a kritikus mikroközösségét, de semmiképpen sem illeszkedik a kritika társadalmi normáihoz, hiszen sem a vitakultúrába nem illeszthető, a szerző kivonja magát a kötelessége alól, hiszen egy termékért cserébe bérszöveget írt, nem terheli őt felelősség sem, hiszen a kritikája megszületett, így sem a cég sem a közönség nem vonhatja felelősségre, csak a kritikusok, akik ma már inkább megelégszenek a bérenc-szereppel.


4. A műfajismeret hiánya


Bizony, a hobbibloggernek, a hobbikritikusnak is tudnia kell a különbséget a sajtóműfajok között. Tudnia kell például a riport és az interjú, valamint a kritika, a recenzió és a vélemény közötti különbségeket. A modern kritikában túl nagy hangsúlyt kap a vélemény, amely olyan műfajokban is hangsúlyossá válik, ahol semmi keresnivalója sincs (pl. recenzió), és ott is uralkodik, ahol csak kevés helye van (pl. kritika). Az ebből fakadó személyeskedés pedig feledteti velünk a kritikus alapvető műfajismereti hiányosságait, amelyet már szóvá sem tehetünk neki, hiszen a kritikus viseli a legrosszabbul a kritikát, főleg akkor, ha tartalmasabb, mint amit ő valaha képes volt megalkotni. Arról már nem is beszélve, hogy számos filmes és irodalmi bloggernek halvány lila gőze nincsen a különböző zsánerekről. 

5. A diskurzus érzelmi alapú


Ez a fentebb kifejtett tényekből fakad. Ha valaki úgy kritizál, hogy nincsen kellő háttértudása, csak érzelmi alapon kommunikálhat, ami nem képes objektív művészeti diskurzust létrehozni. A személyeskedés, és a vitakultúra hiánya pedig azt eredményezi, hogy elkezdünk GIF-ekben, mémekben, vagy emotikonokban kommunikálni, a hozzászólások  - főként a videós platformokon - annyiban merülnek ki, hogy a szerző milyen jó videós, a szövegekhez pedig inkább hozzá sem szólunk, hiszen nincs is mindig időnk vagy kedvünk végigolvasni. 


Te mit tennél hozzá a listához? Egyetértesz, vagy úgy érzed nincs igazam? Írd meg hozzászólásban! Gyakoroljuk a vitatkozás művészetét!




2 megjegyzés:

  1. Kedves Judit!

    Alapvetően jól felépített, okos írás ez, ha kicsit lazára is engedett a lead, s a felvezető „elöljáró beszély” is lehetne feszesebb, mielőtt belefogna a „főbűnök” (ha nem is mindjárt hét) lajstromába.

    Értékelem műfaji aggodalmait (magam is tanítottam műfajelméletet), de én nagyobb kórságnak tartom azt, hogy kihaltak kellemes műfajok a napi nyomtatott sajtóból (pl. tárca, glossza), az internetes média pedig slendriánságra ösztönöz a gyors publicitással, ahol a szöveget rendszerint már nem fésüli át egy lektor, olvasószerkesztő vagy egyéb „nemanyaszülte”, mielőtt a T. Olvasó szemével találkozna. (Igaz, erre a napilapos újságírásban is csak elenyésző esetben van már példa.)

    Tehát: tetszik az írás, a téma. Viszont a szöveg nem elég feszes, s bizony, akadnak benne hibák, elütések miatt nem értelmezhető mondatfűzések. (Vagy csak én vagyok nagyon fáradt, szenvedve a hőségtől.) Ilyenekre gondolok:

    3. bek. 4. sor
    de semmiképpen sem felel meg a kritika társadalmi normáira, hiszem sem a vitakultúrába nem illeszthető, (normáira??? / hiszem???)

    5. bek. utolsó mondat
    Ez az attitűd semmihez nem ad hozzá, cserébe viszont az eddig így-úgy fennmaradt kritikai kultúrát, amelyben néha bizony idegen szavak is elhangzanak. (Ezt nem értem. ;-( )

    Az a jó az internetben, hogy gyorsan lehet korrigálni, még „megjelenés” után is.

    Fontos, amit csinál, kedves Judit! Sikeres,alapos és alázatos folytatást kívánok hozzá!

    Üdvözlettel: f. miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Miklós!

      Köszönöm az észrevételeit. Tény, hogy ezen az oldalon is kellene egy olvasószerkesztő, ennek hiányában sajnos magától értetődően keletkeznek hibák, amelyeket gyakran csak mások reakciója után veszek észre. A tárcák, glosszák hiányát én magam is érzékelem, olyannyira, hogy még Írásgyakorlat órán sem kellett egyetlen darabot sem írnom, és a műfaj definíciójával is csak valamikor a gimnáziumban találkoztam. Szerencsére azonban akad néhány kortárs, fiatalok által szerkesztett online médium, ahol még élnek ezek a műfajok, az Új Bekezdés például rendszeresen közöl tárcákat, ami hiánypótló a kortárs magyar médiában. Örülök, hogy rátalált az oldalamra, keményebb munkára inspirál.

      Törlés

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)