Midbrow - irodalom a határvonalon

Amikor arról beszélünk, hogy a szépirodalom és a szórakoztató irodalom között mekkora szakadék feszül (kritikai értelemben legalábbis), akkor arról is beszélünk, hogy az író és az olvasó, valamint az író és a kritikus között is egyre nagyobb szakadék tátong. Hogy miért? Mert van az az örök mondás, amit minden művésznek el kell döntenie még a pályája elején, mégpedig azt, hogy a kritikának vagy a közönségnek alkot-e. Ez az irodalomban nagyjából annyit jelent, hogy az írónak azt kell eldöntenie, hogy szépirodalmat vagy szórakoztató irodalmat ír-e. De létezik-e arany középút? És ha igen, az milyen? 

Nemrég a Magyar Narancsban jelent meg egy gondolatébresztő cikk arról, hogy a magyar irodalomban milyen furcsa állapotot hozott létre az, hogy nem igazán létezik irodalom a szépirodalom és a szórakoztató irodalom határán. Olyannyira nem veszünk tudomást a határon álló művekről, hogy még csak magyarra fordított szakkifejezés sincs rájuk, a cikk is midbrowként vagy midlebrowként hivatkozik rá (Radnóti Sándort idézve.) Éppen, mint a film esetében a midcult, a midbrow olyan művek halmaza, amelyek törekszenek arra, hogy közérthetőek legyenek, ugyanakkor előszeretettel használják a magas kultúra eszközeit, pontosabban a midbrow fogyaszthatóvá teszi a magas kultúrát azáltal, hogy közérthetően fogalmaz (ennek egyenes következménye, hogy ez leegyszerűsítve, lebutítva történik.)  

Tehát, a helyzet a magyar irodalomban nagyjából így áll: vannak a kritikai szempontoknak megfelelő művek, vagyis azok a művek, amelyek részei az irodalmi kánonnak (akár kortárs, akár klasszikus), vannak a nagy közönségsikert magukénak tudható szórakoztató művek (amelyek már maguk is megalkották a saját kánonjukat), van egy halmaz, amelyről mind a közönség, mind a kritika megfeledkezik, mert ez a halmaz bekategorizálhatatlan, éppen azért, mert sehova sem illik be igazán. 

Ezeknek a halmazoknak több kiemelendő tulajdonsága is van:

• A szakma, a kritika által elfogadott műveknek a szépirodalmi alkotások számítanak,
• Ezen művek többsége azonban egy szűk rétegnek szól leginkább az emelkedett nyelvezet és a tematika miatt.
• A szórakoztató irodalmi művek tömegekhez szólnak, 
• Azonban az egyszerűbb nyelvezetük vagy a témaválasztásuk kizárja őket a kritikai diskurzusból.
• Ennek eredményeképpen két irodalmi kánon is kialakult, amelyek nem, vagy csak alig érintkeznek egymással. 
• Eközben főként a self-publishing hatására létrejött egy olyan irodalmi réteg, amelyet a kis példányszámok, valamint az olvasói és kritikai előítéletek miatt (a korrektúra és a marketing hiánya), nem vesz tudomásul a szépirodalom, a szórakoztató irodalomban pedig csak a periférián kaphat helyet. 

Ahogyan a cikk is írja, már a szakma (a kritika) is megfogalmazta, hogy nem minden tekinthető szépirodalomnak, amit eddig annak könyveltünk el. Az állítás abból a téves irodalomfogyasztási attitűdből ered, amit a rendszerváltás, és az azt követő piaci változások hoztak létre, nagy számban jelentek meg ugyanis a szórakoztató művek, amelyeket azonban tévesen szépirodalomnak aposztrofáltak. Ez az irodalom elitista felfogásának következménye, amely szerint csak a szépirodalomnak lehet presztízse, amellyel azonban a kiadók sem vitatkoztak, éppen ezért kezdtek szórakoztató irodalmi műveket szépirodalomként eladni.  Azonban, ha megfordítjuk a kiinduló állítást, amely szerint nem minden szépirodalom, amelyet eddig annak könyveltünk el, és kivetítjük a magyar komplett magyar irodalomra, megfigyelhetjük, hogy nem minden tartozik az ún. lowbrow, vagyis alacsonyrendű (szórakoztató) irodalomhoz.

Már csak ez a rövid okfejtés is számos kérdést felvet. Milyen műtípusok helyezkednek el az irodalmi periférián? Milyen a szép- és szórakoztató irodalom keresztmetszete? Milyen definíciót alkalmazhatunk ezekre a művekre? Milyen befogadói attitűd szükséges ezen művek értelmezéséhez? Szükséges-e egyáltalán ezeket külön kategorizálni? Lehet-e a midbrow a híd a szép- és szórakoztató irodalom között húzódó szakadék felett? Változna-e a kritika attitűdje, ha több ilyen mű születne? Milyen feltételek mellett lehet sikeres a midbrow Magyarországon? Van-e igénye egyáltalán az olvasóknak rá?

Egy évek óta húzódó vita felszíni vizeibe eveztem bele. Mivel ahhoz, hogy állást foglaljak, szélesebb ismeretekre van szükségem, úgy hiszem, csak támpontokat tudok adni további vizsgálatok megkezdéséhez. Az irodalom és a kritika figyelmen kívül hagy minden olyan művet, amely a kritika vagy a közönség elismerését nem vívta ki, éppen ezért lekorlátozta a saját vizsgálati kereteit. Úgy hiszem, ha a magánkiadásban megjelent művek is nagyobb szerepet kaphatnának a kérdés megválaszolásában, az sokat lendítene előre a vitán. Ezen művek halmaza ugyanis egyre nő, mind digitálisan, mind nyomtatott formában, és ha eltekintünk a művek anyagi keretek szabta hiányosságaitól, számos új tendenciát megfigyelhetnénk. Érdemes lenne ezen műveket kiadói szemmel is megvizsgálni, az egyes kiadók kiadási modelljei ugyanis azt is megmutathatják, hogy vajon a kiadók mára megfelelően használják-e az egyes kategóriákat. Tágabb kontextusban pedig az online irodalmi magazinok vizsgálata is  ajánlott.