A napokban jelent meg a Fedél Nélkül Könyvek gondozásában Röhrig Géza új verseskötete az angyalvakond. A kötetet egy hónapig kizárólag hajléktalanoknál lehet megvásárolni, a bevételen ők, illetve a Fedél Nélkül osztoznak.
A művészet akkor lép túl önmagán, ha az egyéni érzelmek kifejezése mellett valamilyen többlettartalommal is bír. Ha nem csak a lírai énre, hanem a társadalomra is reflektál. Röhrig Géza ötven hajléktalan portréját festi meg nekünk, amely nem csak az ő egyéni történeteit mutatja be, hanem jelen társadalmi állapotokról is árnyalt képet fest.
A líra mindig is alkalmasabb volt arra, hogy egy jelenséget már-már festményszerűen jelenítsen meg. A költői képek új világot, új értelmet teremtenek, a líra képes megszemélyesíteni az eszmét, a fájdalmat, a szerelmet, a valóság egy-egy leírhatatlan, megfoghatatlan darabját.
Az angyalvakond a líra eszközeit felhasználva arra törekszik, hogy az embereknek, akiken átnézünk az utcán, akik mellett rendre elsétálunk, ha ránk néznek, arcot adjon, hogy megismerhessük őket, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, hogy egy pár koszos kéz vagy egy részeg öregember mögött milyen drámai történetek rejtőznek.
A versek attól válnak még erősebbé, hogy a hétköznapi életképek egy egy apró momentumából emel ki részleteket rendkívül profán stílusban. Röhrig Géza úgy tűnik, először csak megfigyelőként adaptálja a hajléktalanlétet verseibe, sorai sokszor csak egy hajléktalan helyzetének, állapotának leírásának tűnnek, amelyeket olykor vázlatszerűen, olykor pedig részletesebben, szinte környezettanulmányként rajzol elénk. 50 versben ötven arc, ötven történet elevenedik meg, amelyek egyenként egy-egy portrénak tűnnek csupán, összeolvasva őket azonban a hajléktalanlét egy új perspektívából jelenik meg. Hogy Nádas Péter könyvhöz írt utószavát idézzem szabadon, "Röhrig Géza egy furcsa történetet mesél el, ugyanis mások történetével jeleníti meg saját hajléktalanságát". A lélek kitaszítottságát, számkivetettségét, a törekvéseket arra, hogy befogadjanak, és az erőfeszítéseket arra, hogy túléljünk mindig, minden körülmények között. Hogy a lélek otthont találjon és biztonságra leljen. Erre erősít rá a versek folytonos nézőpont váltakozása is, hiszen a történetek olykor gondolatokat ábrázol, megjeleníti legbelső vágyaikat, álmaikat, olykor pedig szigorúan külsőleg szemlél, az írásmódja pedig már-már tárgyilagossá válik.
A kötet tehát egy különleges lélektani utazás, egy rendkívül fontos üzenettel. Az arcokhoz ugyanis, akiken nap mint nap keresztülnézünk, nevek is tartoznak, a nevekhez történetek, álmok, vágyak, hibák és erények. Egy olyan verses portrékötetet (ismét Nádast idéztem) tarthat a kezében az olvasó, amit muszáj újra és újra fellapozni, hogy emlékeztessen minket arra, hogy függetlenül minden körülménytől és helyzettől, mi mind emberek vagyunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!