Hogyan műveljük a digitális bennszülötteket?

Néhány napja botlottam bele egy cikkbe Kell még kultúra az alfa- és a Z-generációnak? címmel. Már maga a kérdés is elgondolkodtatott, olvasás közben azonban rádöbbentem, hogy ez egy rosszul feltett kérdés, amely helyesen valahogy így hangozna: Hogyan műveljük az alfa- és Z-generációt? 

Forrás: Pexels

A cikk egy élmény leírásával kezd. A szerző egy négyéves kisgyereknek egy mesekönyvet adott ajándékba, a gyermek azonban azt gondolta, hogy ugyanúgy kell lapozni, mint a tableten, okostelefonon. Ezt követően a szerző számos olyan példát felhoz, amely azt bizonyítja, a gyermekek a poszt-Gutenberg-galaxisban már nem boldogulnak a kötelező olvasmányokkal. 

Az, hogy egy ember miként fogyasztja a kultúrát, több tényező is meghatározza. A lakóhelye infrastruktúrája, az anyagi háttere, az iskolázottsága, és a kulturális háttere. Az előbbiekről már többször is írtam, a kulturális háttérről azonban eddig kevés szó esett.

Amikor egy gyermek a világra jön, az agya olyan, akár egy szivacs. Minden kintről érkező jelet befogad, ám az a szülőtől függ, hogy ezeket miképpen dekódolja. Vegyük például a szerző által is említett mesekönyves esetet. Ha a szülő rendszeresen olvas fel a gyerekének, akár együtt a gyermekkel, az, hogy kinyisson egy könyvet, egyáltalán nem okoz problémát. A felolvasás jótékony hatásairól számos tanulmány értekezik hosszan, hiszen nem csak a beszédkészség és a képzelőerő fejlesztésében van fontos szerepe, segít a szövegértésben is, és nem mellesleg remek programlehetőség a családban. Azonban ha a gyermek már újszülött kortól a televízióban vagy az okostelefonon, tableten találkozik a mesékkel, mindezen készségei lassabban fejlődnek. 

Forrás: Pexels

A kulturális hátteret a szülő határozza meg.  Ha rendszeresen olvas fel, fogékonyabb, az irodalomra. Ha képes okostelefon nélkül lekötni a gyermeket a múzeumban, valószínűleg fogékonyabb lesz a művészetekre. De ha minden problémát azzal old meg, hogy okostelefont ad a gyermek kezébe, vagy órákra a tévé előtt hagyja, az számos később jelenkező problémát okoz. 

A poszt-Gutenberg-galaxis sajátossága, hogy a kultúra már nem a könyvek köré épül. A könyvek kultúraközvetítő szerepét előbb a televízió, majd az internet vette át. A kulturális evolúció azonban nem képes lépést tartani a digitális evolúció folyamatával. Ezen generációk, akiket szokás digitális bennszülöttekként is emlegetni, másképp dolgozzák fel az információt, a szövegek helyett audiovizuális tartalmakat részesítenek előnyben, csak rövidtávon képesek lekötni a figyelmüket, és a gondolkodásmódjuk is eltérő. 

A gyermek először otthon találkozik a kultúrával. Ezzel párhuzamosan a televízióban és az interneten is keresnek tartalmakat, bár ez a folyamat szülő által irányított, ameddig a gyermek nem tanul meg olvasni. Mire a szélesebb kulturális térbe kerülnek, az óvodába, majd az iskolába, már számos olyan inger éri őket, amely a későbbi befogadói attitűdöt meghatározza. Ha az anyag interaktív, érdekes, szórakoztató és azonnal leköti a figyelmet, a gyermek pozitív élményként fogja fel, ha azonban a régi módszerekkel neveljük őket, elzárkóznak, passzívvá válnak.

Mi a cél tehát? Egy olyan kulturális tér létrehozása, amely egyszerre ötvözi az új gondolkodásmódot a kultúra hagyományaival. Ennek kiváló közege lehet az internet, hiszen magában foglal mindent, amit a digitális bennszülöttek fogyasztanak. Itt a tartalomkészítőké a felelősség, hogy informatív, érdekes tartalmakat gyártsanak. A szülők és az iskola kulturális nevelése azonban hatványozottan fontosabb. Az ő feladatuk ugyanis a kultúra hagyományainak ismertetése, amelyhez elengedhetetlen új módszerek alkalmazása. De mint ahogy a fenti példából is látjuk, néha jó az alapoknál kezdeni, és kinyitni a gyermekünkkel egy meseknyövet. 

Az idézett cikk itt olvasható.