E.L. James újabb történettel kápráztatja el olvasóit. Az Ötven árnyalat trilógia után ezúttal egy albán nő és egy angol férfi szerelmét mutatja be nekünk.
Írtam már mindenfélét E.L. Jamesről, és a művei hatásáról a kortárs romantikus irodalomban, így aztán kíváncsian vártam, merre indul majd el, ha minden cseppet kifacsar Anastacia és Christian elég sokféleképpen megkérdőjelezhető kapcsolatáról. Az eredmény sokkan konszolidáltabb, ámde laposabb lett. A történet egyik főhőse Maxim Trevelyan, aki - Christianhöz hasonlóan - gazdag, és mivel annyi pénze van, hogy nem kell dolgoznia, csak élvezi az életet. És persze nők hadával fekszik le, csak mert gazdag és jóképű. Ahogyan az ilyen történetekben lenni szokott, egy tragédia beárnyékolja ezt az idillt, és Maxim hirtelen nem csak nemesi rangot, még több pénzt és felelősséget is kap, és ebben az új élethelyzetben is meg kell tanulnia boldogulni. Nem lenne kerek a történet, ha nem bukkanna fel egy titokzatos nő, aki természetesen felforgatja az életét, együtt szembenéznek a lány sötét múltjával, és....
És ez a történet akár jó is lehetne. Csak éppen feleslegesen hosszú, meglehetősen pongyola, a dialógusait néha mintha egy ötödikes írta volna. Üdítő volt, hogy végre elszakadtunk a szado-mazo világtól, és hogy egy kissé légiesebb, már-már tündérmesei elemeket idéző történetet kaptunk. Már éppen kezdtem kigyógyulni a romantikus irodalom okozta csömörből, hiszen az utóbbi időben több olyan történetet is olvastam, amelyek reményt ébresztettek bennem, és nem vártam sokat ettől a regénytől, de még azt sem kaptam meg, amit szerettem volna.
Tény, hogy ez egy könnyed nyári olvasmány, és James olvasóközönségének jelentős részét nem az értelmiségiek vagy szépirodalomkedvelők alkotják, így ennek a regénynek nem kellett feltétlenül hozzám szólnia. Egyre több olyan regény van a mai irodalomban globális szinten, amely az igényesség legalsó szintjét sem éri el, hiszen nem feltételez többet az olvasójáról annál, mint amennyit egy nyáladzó kölyökkutya egy papucs rágcsálása közben produkálni képes. Ha kellően nagy egy könyv hype-ja, és elegendő pénzt pumpálnak a marketingbe, teljesen mindegy, milyen gyermekien bugyuta a fogalmazás, vagy jelentéktelenek a leírások magához a történethez képest, mint a cukor, úgy zabáljuk magunkba ezt a tudatosan generált igénytelenséget, rontva ezzel az egész irodalom színvonalát.
Több kritikát is elolvastam erről a regénytől, mind kiemelték, hogy a könyv egyik nagy erénye, hogy James utánajárt annak, hogy miről is írt tulajdonképpen. Ez nem erény, hanem kötelesség, legfőképpen akkor, ha egy olyan kultúráról és országról ír, mint Albánia, amelyet az átlagos olvasó egyáltalán nem, vagy csak nagyon felszínesen ismer. Ez nem teszi Jamest nagyobb íróvá, és sajnos a történetet sem jobbá. James ugyanis meg sem kísérli fetárni a témát, amelyet papírra kívánt vetni, a kötet mégis indololatlanul hosszúra, majdnem hatszáz oldalasra sikerült.
A Mister újabb bizonyítéka annak, hogy a pénz alapon működő könyvkiadás mennyire tartalmatlanná tudja változtatni a kortárs irodalmat. Hogy egy gazdag, nemesi címmel rendelkező férfi és egy sötét múlttal rendelkező ártatlan nő szerelme a lehető legkisebb kreatív energiával is képes milliók fantáziájának maradványain táncolni, ez a történet ugyanis egyáltalán nem kíván az olvasójától semmit. Csak hogy megvegyük, és mint egy szelet csokit, befaljuk egy unalmas délutánon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!