Menyasszony rendelésre

Az Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg Helen Hoang legújabb regénye, a Menyasszony rendelésre. Tavaly A szerelem egyenlete a nyár egyik legnagyobb slágerévé vált, a szerelem, az intimitás és az Asperger-szindróma különleges egyvelege Goodreads CHOICE-díjassá tette az írónőt. Legújabb regényében ez a betegség nem csak a már jól bevált recept összetevőivel keveredik, hanem a vietnami kultúrával is.

Az a helyzet, hogy én már A szerelem egyenletét sem tudtam felhőtlenül élvezni. Nagyon szerettem a regény alapgondolatát, az Asperger-szindróma és az autizmus ugyanis rengeteg lehetőséget ad arra, hogy az érzelmek kialakulásának és megértésnek folyamatát mélyen és részletesen ábrázolni lehessen. És a regény már a váza alapján nem vállalt sokat: a jó alapgondolat a romantikus ponyva elemeivel keveredett, nem sajnálva az olvasótól a szexjeleneteket sem. Ettől persze még nem lett rossz a regény, olvasmányos volt, és rengeteg  olyan értékelhető elemet fedeztem fel benne, amely kiemelte a zsáneréből a regényt, és egy igazi must-read darabbá tette. 

Éppen ezért kíváncsian vártam, hogy Helen Hoang mihez kezd az eszköztárával. Látni akartam, hogy képes lesz-e bátrabban használni azokat az elemeket, amelyek egyedivé tették a stílusát, és hogy képes lesz-e kiszakadni a konvencionális romantikus ponyva kereteiből, és valami igazán nagyot és különlegeset alkotni. 

A Menyasszony rendelésre több szempontból is elgondolkodtató olvasmány. Az írónő ugyanis bepillantást enged a vietnami kultúrkörbe. Nem csak azt ismerhetjük meg, hogy a nők miképpen viszonyulnak a házassághoz, és a családhoz, hogy maga a házasság és a párválasztás folyamata miképpen zajlik Vietnamban, hanem azt is, hogy ebben az életszemléletben az olyan betegségek, mint az Asperger, vagy az autizmus, milyen megítélést kap. A nyugati és a vietnami kultúra közötti jelentős eltérések alapvetően eltávolítják az nyugati gondolkodású olvasók jelentős részét a műtől, a regény ugyan megmutatja a a kultúrák közötti különbségeket, és azáltal, hogy belelátunk a főhőseink gondolataiba, egy kicsit közel is engedi hozzánk, azonban a szakadék túlságosan nagy ahhoz, hogy a különbségekből adódó feszültségek feloldódjanak. Hoang éppen ezért a túlfűtött szexualitással próbálja oldani a helyzetet, ami számomra kicsit felemásan sült el. Egyrészt, elgondolkodtató, hogy manapság nők millióinak még mindig az az egyetlen esélye a jobb életre, hogy feláldozzák magukat, és a testüket, hogy egy férfi kiemelhesse őket a nyomorból, azonban ez a túlfűtöttség néha nem talált célt, úgy tűnt, mintha kifejezetten a nagyobb példányszám miatt születtek volna bizonyos sorok.

Ugyanakkor Khai karakterének drámája figyelemre méltó volt. Az autizmus mellett ugyanis az önmagában megalkotott tévhiteket is le kellett küzdenie, és ahogyan egyre jobban próbálkozott, úgy vált egyre kommunikatívabbá. A kommunikáció hiányának leküzdése, az egyre erősödő önismeret, és a folyamat, amely során Khai felismeri és megismeri a szerelmet, és Esme a tanulatlanságból és nyomorból kiszakadva megismeri az igazi világot és kiteljesedik.

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet. Különleges darab, olykor a screwball comedy filmes műfajának elemeit idézte vissza a regény, a két idegen együtt élésének és egymásra találásának folyamata pedig egy kicsit párhuzamba helyezhető azzal a folyamattal, amit mi olvasók éltünk át, miközben azonosulni próbáltunk egy számunkra ismeretlen kultúrkörből származó nő motivációival, cselekedeteivel. Helen Hoang ismét bebizonyította, hogy nem méltatlanul vált világhíressé, kicsit nagyobb bátorsággal azonban igazán mesterit is alkothatna.