Az Instaköltészet testközelből interjúsorozat célja nem csak az, hogy megismertessek pár tehetséges szerzőt, hanem hogy együttesen megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink, eszközeink vannak az alkotásra. Hogy miképpen lehet boldogulni? Hogyan lehet kitűnni a tucatszövegek mögül? Hogyan látják a kortárs költészet helyzetét a feltörekvő ifjú tehetségek? Ezúttal a Hold_utca_23 oldal szerzőjét, Attilát kérdeztem.
- Mondj röviden pár szót magadról!
- Hmmm… Mivel volt már ebből félreértés, elsőnek leszögezném, pasi vagyok, és a keresztnevem Attila. Sokszor magammal vagyok kettesben, és másokkal egyedül, de ez még remélem nem skizofrénia. :D Ennél többet nem is szeretnék elárulni magamról, a gondolataimat fontosabbak tartom, mint a személyemet, és a „titokzatosságot” nem hatásvadászatnak szánom.
- Hogyan szeretted meg a költészetet? Mikor írtad az első versed?
- Furcsa módon nem az irodalomtanáraim szerettették meg velem a költészetet. Egyikük sem volt különösen érzékeny a versekre, vagy ha azok is voltak, nem tudták olyan szenvedéllyel kimutatni felém, amivel engem is magukkal ragadtak volna, de általuk ismertem meg a költőket, és lenyűgözött, hogy egy másik síkon is lehet szemlélni a körülöttünk és a bennünk lévő világot. Tetszett, ahogy a költők a szavakkal játszanak, és képes voltam olykor elcsámcsogni egy-egy félmondaton is. Nem emlékszem az első versemre, de arra igen, hogy kezdeti verseim közül jó párat a Bp Nyugati - Vác útvonalon írtam, miközben a vonat zakatolását hallgattam háttérzenének, ám ezek csak szárnypróbálgatások voltak, amik hamar szárnyaszegetté váltak, majd két lélegzetvételnyi csend következett.
- Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc költőid? Vannak olyan kortárs szerzők, akiket az Instagramon is követsz?
- Tettem egy ígéretet (annak, akiről írok), és ezt a mai napig tartom, talán azért, mert a másik oldalról a be nem tartott ígéretek saját magam közé zártak. A fogadalmam az volt, hogy minden nap írok. Mondhatnám, hogy sokat gondolkodom, és sok „én időt” tartok, a természetből töltődöm, és inspirál minden, ami körülöttem van, de ez nem igaz. Nem is tudom pontosan, hogyan fogalmazzam meg. Talán úgy, hogy naiv költészet. Beugrik egy szó, vagy egyetlen mondat (általában az első), és leírom a telefonomba. Nem folytatom azonnal, mert tuti, hogy akkor jut eszembe, amikor zajlik körülöttem az élet, így pihenni hagyom, és amikor újra előveszem, a többi rész kiesik belőlem. Az első mondat vagy az első mondatban szereplő szó az, ami végig vezeti a kezem és a lelkem, majd a végén ráeszmélek, hogy kész a „vers”. Nagyon szeretem a kortárs költőket, instaverseket írókat, de nem szeretnék közülük egyet sem kiemelni, félek, hogy valakit kifelejtenék. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy sokszor osztom meg mások gondolatait a történetemben, és ezt csak akkor teszem, ha belém robban, hogy igen, ezt most nagyon eltalálta, ezt nagyon adom.
-Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
- Nincs különösebben, nem is értek hozzá. 2019 áprilisa óta írok folyamatosan szabadverseket (ha így hívják őket), így elég zöldfülű vagyok még. Témának a szerelem, a szakítás és a csalódás az, ami végigkísér, de hát ez egy gyógyulási folyamat, és azt hiszem valamilyen szinten természetes, hogy ezek körül kavarognak a gondolataim. Szeretem a szellős szövegeket, és fontosnak tartom, hogy az olvasónak elég szabadságot hagyjon az író/költő saját maga megtalálására az írásában.
- Mi a helyzet a prózával? Kipróbáltad, vagy kipróbálnád magad ebben a műfajban?
- Ha nagyon szabadon akarunk fogalmazni, akkor tulajdonképpen ezek a rímtelen, szabadversek prózának is betudhatóak. Szigorúbban véve még nem próbáltam, de jól érzem magam a jelenlegi műfajban, bár ki tudja, mit hoz a jövő.
- Szerinted milyen előnyei és hátrányai vannak az Instagramnak? Mekkora "lépéshátrányból" indul az, aki szöveges tartalmakat oszt meg ezen a felületen? Neked vannak negatív tapasztalataid?
- Az Instagram szerintem még mindig a képekről és a saját pillanatokról szól elsődlegesen, illetve kezdenek teret hódítani a rövidebb gondolatok, léleksimogató pármondatosok, de a hosszabb szöveget nagyon gyorsan átugorja bárki, így ha a kirakni kívánt írás nem lélegzetnyi, akkor az első egy két sorának nagyon erősnek kell lennie ahhoz, hogy a kíváncsiság eluralkodjon az olvasón. Korábban tettem egy kísérletet. Rendhagyó módon egy saját magam által lőtt képet posztoltam, és több kedvelést ért el aznap, mint a napi gondolatom. Mondjuk elég jó kép volt szerintem. Ez egyfajta motiváló hátrány is lehet azt hiszem, ugyanis az írónak elég jóvá kell válnia ahhoz, hogy rávegye az olvasókat az általa közölni kívánt gondolatok végigolvasásra. Előnye pedig mindenképpen az, hogy teret enged bárkinek, aki érez magában annyit, hogy ami a fejében megfogalmazódik, azt megmérettesse az olvasóközönséggel. Egyre divatosabb ilyen oldalakat létrehozni, én is még csak gyerekcipőben járok, de engem egyelőre nem a hírnév motivál. Ez nálam egyfajta feldolgozási folyamat, és a melankólia a múzsám. Összegezve: Azokat, akik jól írnak, előbb utóbb megtalálja a célközönség.
- Az instaköltészet helye az irodalmi diskurzuban eléggé periférikus, a kritikusok, irodalmárok ugyanis elég negatív képet festenek róla. Ugyanakkor viszont ez a legalkalmasabb platform arra, hogy a költészet a fiatalabb generációkhoz is eljusson. Te mit gondolsz, hogyan lehetne az instaköltészetet elfogadottabbá tenni? Lehet egyáltalán az egyes ágakat (pl. szép- szórakoztató irodalom vagy költészet- instaköltészet) rangsorolni, vagy szembeállítani egymással?
- Szerintem nem véletlen, hogy negatív képet festenek róla, hiszen ez a közeg eléggé híg. Gyakorlatilag bárki csinálhat egy oldalt, és elkezdheti feldobálni a gondolatait. Követőt sem nehéz találni, az elején bekövet boldog boldogtalant, majd ha ezek egy része visszaigazolja, már eljut egy jó pár emberhez a közlendője. Ott van a hirdetés is, bár ezt nem tudom, hogyan működik, de működik, mert nálam is van, hogy rákedvelek egy-egy hirdetésre, ami megjelenik a főlapon. Ellentétben ezzel, a kortárs, elismert irodalmi közegben többszintes rostán kell átesni ahhoz, hogy végül egy írásod megjelenhessen, és ez még mindig nem biztosíték arra, hogy eztán is helyet kapsz náluk. Az Instagram csak egy ugródeszka azoknak, akik egyszer komolyabb elismerést is el szeretnének érni, és remek indikátor lehet a kedvelések száma a továbblépéshez. Nem tudom, ha az instakölktészetet a költészettel szembeállítani van-e értelme, hiszen itt az insta szó csak a platformot jelöli, nem magát a költészet egy ágát.
- Az Instagram az emberek tudatában gyakran összemosódik az influenszerséggel. Szerinted szövegekkel, versekkel lehet valakiből influenszer? Mi lehet az instaköltő szerepe, feladata?
- Az influenszerség egy átmeneti állapot, plusz elég sokan azt gondolják, ha már van ötezer követőjük, ők influenszerek, és trendi amit csinálnak, de előbb utóbb minden szobát újratapétáznak, hisz a minták kifakulnak, a formák kimennek a divatból. Szövegekkel is lehet valaki influenszer, de ez szerintem nem egyenlő a költészettel. Aki verseket ír, az valamilyen szinten hallhatatlanná akar válni, és elérni a kiteljesedést (akár kötet vagy díjak formájában). Ő azt akarja, hogy mások otthonra leljenek gondolataiban, ne csak vendégek legyenek egy ötcsillagos szállodában, ami csupán pillanatnyi örömöket képes adni. És hogyan jön képbe az Instagram? Számunkra az insta még mindig jobb választás, mint íróasztalunk fiókja, ami sem olvasni, sem véleményezni nem tud - Itt üdvözölném Fiókország azon döntését, hogy nyitva hagyta országa fiókját, és engedte, hogy írásai szárnyra kapva hirdessék gondolatait a világban – és nincs akkora fiók, mely elbírna annyi gondolatot, ami benne, benned vagy akár bennem is van.
- Mit gondolsz, manapság mennyire fontos az, hogy egy költő kötettel rendelkezzen? Elegendő-e csak a vizuális tartalom?
- A kötet? Persze! Szerintem még mindig az a végső kiteljesedés egy költő számára. A vizuális tartalom nem kézzel fogható, és hiába az okostelefonok korszaka, még mindig jobb egy pokrócba bújva, vagy a parton elterülve a jó öreg könyvet lapozgatni, mint nyomkorászni. A telefon, rohanó életünk része, a könyv nyugodt pillanataink hű társa.
- Van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?
- Mivel én is kezdő vagyok, ezt a kérdést most idekopizom, és üzenetben várom a reakciókat az oldalamon. :D Viccet félretéve, (amúgy nem is annyira vicc, hiszen igaz) a tanácsom a következő: írj úgy, hogy azonosulni tudjanak az érzéseiddel, és hagyj annyi űrt a gondolataidban, hogy saját érzéseik/gondolataik is odaférjenek a tieid mögé, mintegy folytatólagosan. Az a jó írás, ami csak egy kapu, ahol, ha belép az olvasó, saját gondolatainak kertjében találja magát, és kezdeti segítségeddel könnyebben tudja gondozni azt. Ha jól írsz, az olvasó ölébe ejti a könyvet, és magával marad kettesben, nem kezdi egyből továbbolvasni a következő szerzeményed.
- Mik a jövőbeli terveid? Mi a célod az írással?
- Az írás, nekem egyfajta sírás. Jobbnak láttam kiadni magamból a dolgokat, mintsem magamba tartva hagyni, hogy felemésszen. Hogy mi a célom? Megmutatni saját magamnak, hogy a sok rossz, amit kiváltott belőlem a csalódás, bennem hasznossá alakul, és valami jót teremtek vele. Akár ha csak pár embernek segítek kifejezni azt, amit ők is éreznek belül, már nem volt hiábavaló, hogy megjelentem az instán. (Kaptam is ilyen visszaigazolást üzenetekben.) Mint említettem, nem célom hatásvadásznak lenni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném, ha verseim megjelennének különféle irodalmi folyóiratokban, esetleg egy kötet is összejönne…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!