Süt a Nap, és tombol a tavasz, így nagyon nehéz betartani a járványügyi előírásokat, és a négy fal közé zárkózni. Fontos tehát, hogy lekössük az energiáinkat olyan dolgokkal, amelyekre egyébként nincs időnk. Ilyen például a könyvespolc leporolása, átrendezése, és a könyvek szelektálása. Ideje nekivágni!
Már régóta terveztem, hogy átrendezem a könyvespolcomat. Közel egy éve vettük ezt a szép nagy polcot - amikor beköltöztünk az albérletünkbe - és az akkor kialakított rend mára minden igyekezet ellenére sem tudott megmaradni. Új könyveket vásároltunk, amelynek nem tudtunk megfelelő helyet találni a tematikai elrendezés miatt, másrészt pedig elérkezett az ideje annak, hogy kiszelektáljuk azokat a könyveket, amelyekre már nincs szükségünk, leginkább azért, mert befejeztük a tanulmányainkat. 24 könyvtől kellett könnyes búcsút mondanunk, amelyek közül a legtöbb szakirodalmi írás volt, de akadt közöttük duplikátum is.
A könyvespolc átrendezésében az a jó, hogy hosszú órákat el lehet tölteni a polcok és a kis díszek leporolgatásával, a könyvek lepakolásával, a tematika kialakításával és a könyvek visszapakolásával az új rend szerint.
Képes beszámoló következik.
|
Az eredeti állapot. Nagyon megérett már egy alapos portalanítás, egy új, tematikus elrendezés, és könyvszelektálás is, hiszen több könyvnek egyáltalán helye. |
|
A polcon ülő macik és plüssök addig napoztak egyet. |
|
Soronként szedegettük le a polcokat, a legtöbb könyv teljesen új helyre került vissza. |
|
Sokkal jobban ügyeltünk arra, hogy az összes Gyűrűk ura és Harry Potter könyv egy polcra kerüljön. Sikerült! |
|
Minden polcot alaposan portalanítottunk. |
|
A tematizálás másik fontos eleme az volt, hogy a lírai művek nagyjából egy kupacba kerüljenek. |
|
Csendélet a rendrakás közepén. |
|
A másik fontos alapelv az volt, hogy a könyveket méret szerint rendezzük. |
|
Az átrendezéssel és szelektálással felszabadítottunk két boxot, így lesz helye majd az új szerzeményeknek. |
|
24 könyvtől mondtunk könnyes búcsút, ezek jelentős része szakirodalom volt, néhány pedig teljesen elévült. |
|
Az új rend. |
Ti milyen elv szerint rendeztétek el a könyveket a polcoaitokon? Tervezitek, hogy átrendezitek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!