Urban fantasy - egy zsáner, amely Magyarországon csak egy elég szűk réteg számára jelent bármit is. Sütő Fannival, a Csudapest világváge szerzőjével nemrég egy interjúban beszélgettünk a műfajról és magáról a kötetről is. Azóta pedig elolvastam a kötetet is, egy nagyon különleges utazásban volt részem.
Az urban fantasyről, az apokaliptikus, poszt-apokaliptikus fantasyről eddig a filmművészet segítségével tudtam képet alkotni. (Leszámítva az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvet, amelyből a Szárnyas fejvadász készült.) Az egyetemen volt egy kurzusom, amely ezen művek esztétikai és etikai kérdéseit boncolgatta, de az a két lépés távolság, ami köztem és a zsáner között húzódik, sajnos az érdeklődésemre is rányomta a bélyegét, pedig Nemes Z. Márió mindent megtett annak érdekében, hogy a felmerülő problémaköröket a lehető legtöbb oldalról megvizsgálja. A félév során egyszerűen be kellett látnom, hogy ez nem az én világom, pedig édesapám fantasy-gyűjteménye, a Galaktika Magazin különszámok megadhatták volna a kellő alapot. De el kell árulnom egy titkot: a legtöbb kötet borítójától rettegtem kiskoromban, olyannyira, hogy folyamatosan az ágy alá dugtam őket. Azt hiszem - és talán kinevettek - a zsáner iránti félelmem zsigeri, és nem mint esztéta vannak fenntartásaim.
A Csudapest világvége borítója nagyban elért azoktól, amiket korábban láttam. És igen, tudom, hogy egyetlen könyvet sem lehet megítélni a borítója alapján, de üde felüdülés volt, hogy egy ilyen témájú könyv végre nem szörnyes borítóval jelent meg. (Zárójeles megjegyzés: tudom, ma nagyon sok kötetnek van új kiadása, amelynek tényleg nagyon szép, esztétikus borítója van, de a nyolcvanas, kilencvenes években a szörnyek tényleg nagyon szörnyszerűek voltak, mind a borítókon, de még az Én kicsi pónimban is! Ha nem hiszitek, lessetek rá az első sorozatra.) Nos, visszatérve a kötet borítójára, csodás volt, olyan, ami egy pillanatra feledteti velem a régi rossz emlékeket.
Na, de a borító csak töredékét adja az olvasás élményének. A kötetben versek és novellák találhatók, amelyek jó ütemben váltakoznak, végig megmarad a lendület, ami egy vegyeskötet esetében nagyon ritka, leginkább az aránytalanság miatt. A művek laza kapcsolatban állnak egymással, három részre osztva. Az elsőben az urban fantasy zsánere dominál, a második rövid összekötő a harmadikka, amely egy posztapokaliptikus világképet tár elénk. A lazának tűnő lánc tulajdonképpen egy utazás, amely során a metróvonalon haladva megismerhetjük Csudapest rejtett részeit, és a művek segítségével megtudhatjuk, mi minden is rejlik magában a zsánerben.
Sütő Fanni elképesztő ügyességgel játszik, kísérletezik a műfajon belül. A mágikus-realizmus (ezt így leírva utoljára Király Jenő filmesztétánál láttam), a mese és a disztópia együttes alkalmazása, egyes mitológiai lények megjelenése egy különleges fantáziavilágot hoz létre, amelyben sosem tudhatjuk, hogy az előre prognosztizált katasztrófa megtörténik-e, és ahol egyetlen pozitív végkifejletet sem érezni giccsesnek vagy didaktikusnak. Ráadásul, ami még inkább figyelemre méltó, hogy Fanni nem csak novellákkal kísérletezett, azt is megmutatta, hogy versekkel miképpen lehet betagozódni a zsánerbe, és egy teljesen új oldalt mutattak meg.
A Csudapest világvége remek kezdete lehet egy különleges utazásnak a fantasy modernebb műfajai felé, amelynek kimondottan az a célja, hogy a magyar olvasók is közelebb kerüljenek a zsánerhez, ugyanis Fanni elképesztő ügyességgel, az idegenkedők számára is teljesen befogathatóan tárja elénk eme furcsa világ rejtelmeit.
A Csudapest világvége remek kezdete lehet egy különleges utazásnak a fantasy modernebb műfajai felé, amelynek kimondottan az a célja, hogy a magyar olvasók is közelebb kerüljenek a zsánerhez, ugyanis Fanni elképesztő ügyességgel, az idegenkedők számára is teljesen befogathatóan tárja elénk eme furcsa világ rejtelmeit.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!