"Furcsamód felemás vagyok, épp úgy, mint a zoknijaim" - interjú Kertész Tímeával I Instaköltészet testközelből
Az Instaköltészet testközelből interjúsorozat célja nem csak az, hogy megismertessek pár
tehetséges szerzőt, hanem hogy együttesen megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink,
eszközeink vannak az alkotásra. Hogy miképpen lehet boldogulni? Hogyan lehet
kitűnni a tucatszövegek mögül? Hogyan látják a kortárs költészet helyzetét a
feltörekvő ifjú tehetségek? Ezúttal Kertész Tímea, a @zsetrekaemit oldal szerzője válaszol.
Mondj röviden pár szót magadról!
A nevem Zsétrek Aemít, azaz Kertész Tímea, de az Instagramon
visszafelé használom, kicsit arra utalva ezzel, hogy furcsamód felemás vagyok, épp
úgy, mint a zoknijaim. Különös, de szerintem sokkal természetesebb így hordani a zoknit, hisz, ha megnézzük,
az emberi kapcsolatok is igen felemásak, eleve azért is, mert hiába van
mindannyiunkban több közös vonás, ám mégis merőben mások vagyunk, máshogy látunk
és élünk meg dolgokat.
Hogyan szeretted meg a költészetet? Mikor írtad az első versed?
A korom és a mögöttem húzódó tapasztalat még igen csekély, húsz
esztendőm eladhatnám, úgy, ahogy nagy kedvencem, József Attila is tette, Tiszta
szívvel című versében. A költészet már régóta kísér utamon, hét éves koromtól kezdve szavaló
versenyekre jártam, és mindig hatalmas boldogsággal töltött el egy-egy vers
megtanulása. Nem azért szerettem járni, mint sokan errefelé. Cseppet sem érdekelt, hogy
hanyadik helyen végzem, vagy hogy végzem e egyáltalán valahol.
Ezek a dolgok hidegen hagytak már akkoriban is. Valahogy nagyon felemelő érzés volt belemászni, beleköltözni a versekbe. Átélni,
megélni, megérinteni őket. És tapasztalni, mikor azok símogattak, mint egy
gyengéd szellő szerető karja. Szerettem. Ezért minden évben alig vártam, hogy a tavaszi időszak újabb versenyt sodorjon
elém. Egészen gimnazista korom végéig minden évben elmentem szavaló - illetve
olvasó versenyekre.
A legelső versem emlékszem 11. osztályban írtam, egy tavasszal, életem első
szakítása után.
Az ember azt gondolná, mély szomorúság lesz úrrá rajta egy ilyen eset után, de én
nem éreztem mást, csak dühöt. Talán azért, mert nem volt semmi, amit megbánhatnék.
Nem adtam magamból, csak a társaságomat, mint egy barátnak, és hát, igazából
nem is volt szerelem, csupán én hittem, képzeltem annak. Az első versemet pedig ez a tehetetlen harag szülte. Muszáj volt kiírnom magamból, ezzel kialudt hirtelen lángra lobbant haragom, s újra
az a nyugodt, türelmes lány lettem, aki vagyok.
Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc költőid? Vannak olyan kortárs szerzők, akiket az Instagramon is követsz?
Hú, inspiráció nekem egy kis pipacs is, vagy egy halvány holdsugár, de leginkább a párom, és a kettőnk közti kapocs. A munkámból is van, hogy tudok meríteni, hisz eladóként rengeteg mindent megélek. Nem mint eseményeket, hanem érzéseket. Nem olyan egyszerű munka ez, irtózatosan nagy türelem és szív kell hozzá, és kitartás, nem csupán fizikálisan.
Legkedvesebb költőim : @megszolalas.ig_ ; @irjlemindent ; @elkepzeltkonyv ; @pactasol ; @kocsisleventee ; @5szobolertazember és @hold_utca_23 De nagyon inspiratívan hat rám @czikkczakk ; @sztuugraphic ; @rekavasarhelyi ; @feher_attila_photos és az ő családjának munkássága is. És rajtuk kívül még oly sok tehetség bújkál ezen oldalon.
Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
Igazából nem műfajokban írok, csupán önmagamat fejezem ki. Még nem próbálkoztam meg belemerülni a műfajok szépségeibe, habár amikor azt a kihívást indítottad, azt éreztem, belevágok, de a mindennapos munka mellett nem éreztem rá magamban kellő erőt, pedig imádok alkotni, tenni, új dolgokba belevágni, pörögni, mint a görkorcsolyám kerekei, de valahogy ez akkor elmaradt. Valahol felhúzhattam egy kis gátat magamban, anélkül, hogy észre vettem volna, mert a csalódottságom, hogy nem próbáltam ki magam ezen kihívásban, csendben nőtt a napok elteltével, úgyhogy csak remélni tudom, hogy lesz még ehhez hasonló kihívás nálad. De téma, ami a szívembe lopta magát, nálam bőven akad, nem vitás. Nálam a szerelem, odaadás, szeretet élvez elsőbbséget.
Ezt követi bennem a természet szeretete, majd a társadalomkritikák, illetve a mindennapi érzelmek. Néha pedig egy kis humorral fűszerezek imitt-amott.
Mi a helyzet a prózával? Kipróbáltad, vagy kipróbálnád magad ebben a műfajban?
A próza, igen, az is szívemnek egyik csücske. A blogomon szoktam egy-egy novellámat megosztani.
Nagyon szeretek romantikus, lovas, horror és fantasy stílusban írni. Jóllehet, nézni a horrort nem szeretem, de írni vagy olvasni, azt nagyon. Első kis novellám hetedik osztályos koromban írtam, egy lovas oldalnak küldtem be Facebookon, és amikor megosztották nagyokat ütött a szívem. Elképesztő érzés volt. De egy kis ördög bekucorodott a fejembe, és letöröltettem velük. Azt hittem senkit nem fog érdekelni, hogy mindenki utálja. Tizenhárom voltam, és az ég a tanúm rá, bőven volt okom ezt gondolni. A diákok sokszor irtóztatóan kegyetlenek társaikkal, és miért pont a már akkor is különc Timivel bántak volna jól? De ez másik történet. Lényeg a lényeg, hogy nem csúszik a féreg, azóta sok víz folyt le a Tiszán, meg az én szívemben is, és egy írományomat sem takargatom soha többé.
Szerinted milyen előnyei és hátrányai vannak az Instagramnak? Mekkora "lépéshátrányból"
indul az, aki szöveges tartalmakat oszt meg ezen a felületen? Neked vannak
negatív tapasztalataid?
Nos, én úgy vélem, hogy vannak az Instagramnak is előnyei és
hátrányai, mint minden más platformnak is. Aki csak szöveggel szeretne érvényesülni, annak eleinte nem egyszerű
felkapaszkodnia. Kicsit olyan ez, mint új iskolát kezdeni. Én például nagyon szeretek fényképezni, és van, hogy az írásaimnak a fényképeim
adnak életet, és sok posztom ma is így születik. Néha a természetre ruházom fel az érzéseimet.
A kezdetekben is így tettem, de ezelőtt ugyebár a régebbi profilomon csupán fotókat
osztottam meg, és mind tudjuk, az Instagram fő motorjai a hashtagek, én pedig így
csupán a #naturelover jellegű hashtageket ismertem, így nehéz volt olyat találni,
amivel eljuttathatom a gondolataimat bárhová.
Ezek után pedig ott van az, hogy mindenki szeretne maga mögött hű követőket
tudni. Nos, ez a második legnagyobb kihívás. Én annak a kevésnek örülök nagyon, akiket eddig barátomnak mondhatok így, az
instagram és az írás által. Nem számít hányan vannak mögöttünk, csak az, hogy hányan mellettünk. Mellém
pedig azóta igazán jólelkű, szeretetreméltó emberek álltak.
A harmadik hátulütője pedig, szerintem a nyelvtudás vagy épp annak hiánya. Ha valaki tud, jól tud angolul, annak úgy vélem egyszerűbb egy kicsit a dolga,
mert a fordítással és idegennyelvű hashtagekkel még nagyobb teret kap ezen a
platformon.Én világ életemben megszenvedtem az angolt, és a franciát is, ha a kettő közül
valamelyiken kellene írnom, vagy beszélnem, előbb változnék át Leprikónná.
Az én negatív vagy nem negatív tapasztalataimról pedig csak annyit, hogy
igyekszem minden ingert, amit kapok úgy megélni, hogy az ne hasson rám negatívan.
Az instaköltészet helye az irodalmi diskurzuban eléggé periférikus, a kritikusok, irodalmárok ugyanis elég negatív képet festenek róla. Ugyanakkor viszont ez a legalkalmasabb platform arra, hogy a költészet a fiatalabb generációkhoz is eljusson. Te mit gondolsz, hogyan lehetne az instaköltészetet elfogadottabbá tenni? Lehet egyáltalán az egyes ágakat (pl. szép- szórakoztató irodalom vagy költészet- instaköltészet) rangsorolni, vagy szembeállítani egymással?
Szerintem az instaköltészetben pont az a szép, hogy szabad, mint a madár. Nem azt mondom, hogy össze-vissza dobálózhatunk egymásba nem vágó szavakkal,
mondatokkal, de nincs formailag, vagy tartalmilag bekorlátozva, és ez jó, hisz így
akár hat vagy hét szóban is elmondhatjuk, amit érzünk, vélünk, gondolunk, látunk.
Habár annak külön örvendek, hogy trágár versekkel így sem találkozom, úgy lehet
másabb véleményen lennék. Ám egy dolgot tudok, hogy aki szeret írni, az írjon. Ne féljen!
Ne bújjon meg az íróasztalában, mint én tettem annak idején. Ne húzódjon vissza a csigaházába!
Igenis merjen! És nem csak aki ír, hanem az is, aki rajzol, fényképez, fest, stb! Mind hassunk, alkossunk, mert értéket adunk és érzést!
Az Instagram az emberek tudatában gyakran összemosódik az influenszerséggel. Szerinted szövegekkel, versekkel lehet valakiből influenszer? Mi lehet az instaköltő szerepe, feladata?
Nem is tudom, annyira nem vagyok képben az ilyen influenszeres témában. Nálunk falun ez nem túl ismert dolog, hiába bújom az instát, akkor sem ismerem igazán ezt a fogalmat, de szerintem egy költő nem influenszer. A költő a múzsájához, és az olvasóihoz szól. A költő érzelmekre alapoz, és építkezik.
Szerinted ma milyen lehetőségei vannak egy kezdő szerzőnek
ahhoz, hogy írásai nagyobb publikum elé kerüljenek? Elegendő-e csak a szöveges
tartalom, vagy sikeresebb az, aki személyesebb tartalmakat is megoszt magáról?
Nem is tudom, korábban említettem, hogy igen nehéz nagyobb közönséget kialakítani,
nem csak instán, de a többi oldalon is. Ehhez a gondolathoz tartom is magam. Természetesen van, aki könnyebben tud maga köré embereket gyűjteni, mert itt is
át tudja teljesen adni, a kisugárzását.
Mint például, amikor látok egy posztot egy önarcképpel, és olvasom, akkor úgy érzem,
mintha ezer éve ismerném az illetőt, holott még sohasem találkoztam vele. Úgy gondolom, az ilyen beállítottságú emberek bizonyos előnnyel indulnak.
Szerinted manapság mennyire fontos az, hogy egy költő kötettel rendelkezzen?
Elegendő-e csak a vizuális tartalom?
Én egyre inkább érzem azt, hogy kell, hogy legyen mögöttünk kötet. Természetesen rengeteg munka és pénz kell hozzá, de aki nagyobb vonalakban
gondolkodik, az bizony ezért is meg fog dolgozni, és milyen jó érzés lesz számára,
mikor beérik munkájának gyümölcse. Ráadásul én kicsit lehet elavult vagyok, de odáig vagyok a papír alapú könyvekért,
verseskötetekért. Szeretem a papír illatát, és hogy könyvjelzőt suvaszthatok oda, ahol épp
tartok. Hogy a könyv nem merül ki, és egy hosszú, döcögős úton is kellemes társam.
Szerinted van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi
az?
Magam is kezdő vagyok, evickélek csupán az alacsonyabb
vizekben, de egy tanácsom minden társamhoz van: Nem számít, a rossz nyelvek mit beszélnek, ha szíved, lelked beletetted
abból rossz, ki sose sülhet!
Mik a jövőbeli terveid? Mi a célod az írással?
Mik a céljaim az írással a későbbiekben? Eleinte csak magamnak írtam, a fiókomnak, sokáig úgy véltem, senkit nem érdekelne mit s|írok papírra. Ma is van, hogy ezt gondolom, de már nem érdekel, csupán írok, mert szeretem csinálni. Mostanság egyre inkább felcsillan bennem egy kis reménysugár, hogy talán más is hasonló érzéseket él meg, mint én az adott írományomban, és egyre többször gondolom azt, hogy szeretnék adni valamit a világnak. Nem csak magamból. Szeretnék valahogy az írásommal segíteni az embereknek. Vagy csak mosolyt csalni a szemükbe. És egyszer szeretném kiadatni, amiket papírra vések.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!