Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma Fróna Zsófiát kérdeztem.
Mondj röviden pár szót magadról!
Fróna Zsófiának hívnak, ezen a néven is publikálok.
Klasszika-filológia szakon végeztem és az ott szerzett tudás egy részét fel is
használom írás közben. Már lassan hét éve élek Angliában a párommal. Szerintem
ezért is választottam Angliát helyszínnek a könyvemben. Egyébként, azt hiszem,
az átlagosnál is átlagosabb életem van. Nem sok mindent tudok elmondani
magamról. Mindig is szerettem történeteket kitalálni, szóval várható volt, hogy
az egyiket egyszer csak leírom majd.
Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
Nagyon szeretem a fantasyt írni is, olvasni is, nézni is. De
a krimit is kedvelem, meg a misztikus, természetfeletti témát is. És szeretem a
meséket is, azokat bármikor szívesen megnézem. Azt hiszem, lélekben örökre
gyerek maradok. Továbbá szeretem az animéket, amik sokak szemében szintén
csupán mesék, de azért, aki ismeri őket az tudja, hogy ez így ebben a formában
nem igaz. Igen, rajzolják őket, de nagyon sok olyan anime van, ami olyan messze
van a meséktől, amennyire csak lehet.
Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első
műved?
Az irodalmat mindig is szerettem. Anyukám nagyon szeretett
olvasni, és ezt rám is rám ragasztotta. Az első művemet még gimis koromban
írtam, de az borzasztóan rossz lett. El is kallódott az évek során, amit
annyira nem bánok. Mindenkinek jobb, hol eltűnt. Amire már komolyabban lehet
műként gondolni azt 2017-ben kezdtem el, és a végleges formája most jelent meg
Július 15-én a NewLine kiadó gondozásában. Egyelőre csak ebook formában, de
tervben van a nyomtatott megjelenés is.
Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc íróid, költőid?
Zenehallgatás közben szoktam inspirálódni, de ihletet sok
minden adhat, könyv, anime, film, vagy csak sétálok az utcán és látok valamit,
amiről beugrik egy történet. Kedvenc íróim és költőim nincsenek, mert én mindig
elsősorban a művet nézem. Ha elolvasok egy könyvet, és nagyon tetszett, akkor
utánanézek az írónak, de egyébként nem szoktam nézni, hogy ki írta. Így például
az sem foglalkoztat, hogy magyar író az illető vagy sem. Sokan vannak úgy vele,
hogy magyar írótól nem olvasnak, hogy miért, azt nem tudom. Na, bennem ilyen
nincs.
Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe
kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?
A legnagyobb akadálynak a diszlexiát, diszgráfiát és
diszkalkuliát tartom, bár az utolsó az írás szempontjából nem számít. Ezek
komoly gátat képeztek bennem, és a ma napig görcsösen figyelem a helyesírásom
(és még így is ejtek hibákat). Ezt leszámítva nem volt nehéz elindulnom az írói
pályán, mert mindig is nagy álmom volt. Bár az életem nem úgy alakult, hogy már
akkor elkezdjem, amikor rájöttem, hogy ezt szeretném csinálni, de szerintem nem
is baj. Mostanra megértem rá, hogy az az író legyek, aki lenni szeretnék.
Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid
segítségével közvetíteni szeretnél?
Bár fantasykat írok, amik látszólag csupán csak
szórakoztatnak, de minden írásomban az emberi természetre fókuszálok. Különféle
érzelmeket, kapcsolatokat, élethelyzeteket írok meg, és bár ez nem feltűnő
mégis bennük van az az üzenet, hogy mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen.
Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes
megfogadni? Ha igen, mi az?
Az első változat mindig rossz. Ez egy alapigazság. Nincs
olyan író a földön, aki elsőre olyat ír, hogy az egyenesen mehet a nyomdába. Én
a kezdőknek azt tudom tanácsolni, hogy mindenképp keressenek fel egy
szakembert, aki segít jobbá tenni a szövegüket. Én is így tettem, és nem bántam
meg. Nekem Nádasi Krisz segített, és nagyon sokat tanultam tőle.
Mik a jövőbeli terveid?
Még többet írni. Most még csak az első kötet jelent meg A
fegyverforgató sorozatból, amit négy kötetesnek szánok, de máris rengeteg
történetötletem van. Sok ötletem A fegyverforgatóhoz kapcsolódik, mert például
szeretnék előzménytörténetet is, és a második kötetben megemlítek egy könyvet,
amit szintén szívesen megírnék. Ezt elég nagy kihívásnak érzem már most, mert
az ókori Perzsában játszódik, és szeretném majd nyelvezetében is annyira korhűn
megírni, amennyire csak lehet. Ezen felül már nagyjából hét másik regényötletem
is van. Szeretném a gondolataimat élvezetes fantasykba burkolva megosztani az
emberekkel. És remélem, hogy kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd a könyveim.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!