"Igazából mindenki, aki ír, világuralomra akar törni" - interjú Garamvölgyi Lucával I Instaköltészet testközelből
Az Instaköltészet testközelből interjúsorozat célja nem csak az, hogy megismertessek pár tehetséges szerzőt, hanem hogy együttesen megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink, eszközeink vannak az alkotásra. Hogy miképpen lehet boldogulni? Hogyan lehet kitűnni a tucatszövegek mögül? Hogyan látják a kortárs költészet helyzetét a feltörekvő ifjú tehetségek? Ma Garamvölgyi Luca, az elestargyak oldal szerkesztője válaszol.
Mondj röviden pár szót magadról!
29 éves vagyok,
Szegeden születtem, most Budapesten élek, magyartanárként dolgozom egy pesti gimnáziumban.
Alkotó ember vagyok – mindegy, hogy a képzőművészetben, fotózásban, táncban
vagy az írásban, de valamit mindig alkotnom kell. Imádok olvasni, szeretem a
szövegeket és a róluk való beszélgetéseket. És a kávét csokival – csak, hogy
valami megfoghatót is említsek.
Hogyan
szeretted meg a költészetet?
Mikor írtad az első versed?
Az első versemet
édesanyámról írtam, körülbelül tizenegy éves lehettem. Nem emlékszem, hogyan
szerettem meg a költészetet, nincs egy ilyen meghatározó pillanat. A nővérem nyolcadikos
korában rajongott Radnóti Nem tudhatom című
verséért, én pedig nyilván rajongtam azért, amiért ő. Négy évet vártam rá, hogy
én is tanulhassak róla. Ez a várakozás is egy olyan „pillanat” a sok közül, ami
erre az útra vezetett.
Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc költőid? Vannak olyan kortárs szerzők, akiket az Instagramon is követsz?
A világuralmi törekvések mellett az írók-költők tolvajok is, így minden olyan pillanatból inspirálódok én is, amit látok, átélek otthon, az utcán, a vonaton, bárhol. Ezért szeretek Pesten élni, annyi történet van itt! A „kedvenc költő” kérdés gyilkos egy magyartanárnak. Mondjam Radnótit, akiért rajongtam vagy József Attilát, aki egy zseni, Arany Jánost, aki mesterien ír? Még sorolhatnám. A kortársak közül Fodor Ákost, Závadát, Varró Danit, Peer Krisztiánt olvasok. Kollár Árpád egyik verseskötetéért egyenesen oda vagyok. Sok oldalt követek Instagramon is, az Egysorosok szerzőjét (Tari Sophie) emelném ki közülük. Összefoglalva a lehetetlent, inkább verseket szeretek meg, nem szerzőket, mindig van új felfedezés, amit hetekig olvasgatok.
Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
Olvasóként nincs, legyen bármilyen téma vagy műfaj, meg tudom szeretni a verset, ha jókor talál meg. Szerzőként szeretnék a nőkről írni, az érzéseinkről, a kapcsolatainkról, a sebeinkről. Ezért adtam az Éles tárgyak nevet az oldalamnak, ez egy 2018-as sorozat címe, ami hetekig foglalkoztatott. Az írás mindig gyógyulás is, ezért jó a fájdalmainkról írni, a boldogságról nehéz, de nem lehetetlen.
Mi a helyzet a prózával? Kipróbáltad, vagy kipróbálnád magad ebben a műfajban?
Életemben először mesét, történeteket írtam, találtam ki. Középiskolás koromban rengeteg verset írtam, akkor a líra felé mozdultam el. Most dolgozom egy regényötleten, ami az eddigieknél kidolgozottabb, ha lassan is, de gyűlnek a karakterszámok. A prózaírás kegyetlen munka, a líra mindig megmarad az ösztönösebb önkifejezésnek, de mindkettőt szeretem.
Szerinted
milyen előnyei és hátrányai vannak az Instagramnak? Mekkora "lépéshátrányból" indul az, aki szöveges tartalmakat oszt meg ezen a felületen? Neked vannak negatív tapasztalataid?
A legnagyobb
előnye, hogy egy ingyenes felület, ahol sok olvasót gyűjthetünk magunk köré.
Abból ered a hátránya, hogy elsősorban képmegosztó felület, a
pillanatnyiságának köszönhetően nem alkalmas hosszú szövegek megosztására,
ezért is nevezhetjük „instaverseknek” az ide felkerülő műveket.
Az instaköltészet helye az irodalmi diskurzuban eléggé periférikus, a kritikusok, irodalmárok ugyanis elég negatív képet festenek róla. Ugyanakkor viszont ez a legalkalmasabb platform arra, hogy a költészet a fiatalabb generációkhoz is eljusson. Te mit gondolsz, hogyan lehetne az instaköltészetet elfogadottabbá tenni? Lehet egyáltalán az egyes ágakat (pl. szép- szórakoztató irodalom vagy költészet- instaköltészet) rangsorolni, vagy szembeállítani egymással?
Szembeállítani
egyértelműen lehet, rangsorolni nem kellene. Ezek a regiszterek egymás mellett
léteznek, számtalan különbség van köztük a témától a stílusig. A nyelvészetben
is azt az irányvonalat képviselem, hogy objektíven vizsgáljuk a nyelvhasználatot,
de ne „műveljük a nyelvet”. Úgy gondolom, ez a költészet esetében is így
kellene, hogy működjön. De olvasóként és költőként is tudnunk kell, mi a
célunk, melyik regiszterben mozgunk. Az Instagramon megosztott „instaverseknek”
vannak formai kötöttségei, talán stilárisak is. Ez hátrány lehet szépirodalmi
szempontból, ahogy az is nehezítő körülmény, hogy rengeteg ember ír ilyen
verseket. A világ az egyedit emeli ki, hiszek benne, hogy ami jó, azt bárhol
elismerik.
Az Instagram az emberek tudatában gyakran összemosódik az influenszerséggel.Mit gondolsz, szövegekkel, versekkel lehet valakiből influenszer? Mi lehet az instaköltő szerepe, feladata?
Vannak olyan szerzők, akik egyben influenszerek is ezen a felületen, szerintem ilyen Kemény Gabriella. A költészettel, a versekkel önmagában soha nem leszünk influenszerek. Számomra a költészet nem feladat, hanem önkifejezés, ha vannak, akiket jókor talál meg, amit írok, az pedig a minden.
Szerinted
ma milyen lehetőségei vannak egy kezdő szerzőnek ahhoz,
hogy írásai nagyobb publikum elé kerüljenek? Elegendő-e csak a szöveges tartalom, vagy sikeresebb az, aki személyesebb
tartalmakat is megoszt magáról?
Én idősebb vagyok, mint
a legtöbb instaköltő, talán ezért nehéz személyes üzeneteket fűzni a
verseimhez. Úgy érzem, annál személyesebb nem is lehetek, mint amit írtam. Pedig
ezen a felületen szükség van erre is, szeretik olvasni az emberek,
megjegyzéseket írnak hozzá. A sok követőhöz kell egy jó ötlet, amire fel lehet
fűzni az oldalt: személyes tartalom, dizájn, közösségi játékok stb. Azonban fontos,
hogy definiáljuk a sikert magunk számára. A sok követő, a publikálás
lehetősége, a fejlődés, az önkifejezés? A siker relatív.
Manapság mennyire fontos az, hogy egy költő kötettel rendelkezzen? Elegendő-e csak a vizuális
tartalom?
Érdekes kérdés, ezt
olvasva, rögtön arra gondoltam, hogy akinek nincs kötete, az nem is költő. Ma
Magyarországon verseskötetet nagy példányszámban kiadni szinte lehetetlen,
anyagilag sem kifizetődő vállalkozás – még a kiadóknak sem. Tetszik ez a
jövőkép, hogy kötet nélkül is költővé válhat valaki, de mégis vagy a koromnál
fogva, vagy másért, de úgy gondolom, hogy szükség van a kézzelfogható
végeredményre minden alkotási folyamatnál.
Olvass, olvass,
olvass! A másik, hogy amíg szereted a szövegeid, dédelgeted őket, addig
képtelen leszel a fejlődésre. Erről leszokni mindig fájdalmas folyamat, de ha
túl vagy rajta, akkor jöhet az igazi munka.
Mik a jövőbeli terveid? Mi a célod az írással?
Cél helyett inkább álom ez, de nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem adtam ki valamilyen kötetet, regényt. Igazából mindenki, aki ír, világuralomra akar törni. Vagy csak én?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!