Mesevilág is darabokra hullik - egy mesekönyv megsemmisítésének margójára

Dúró Dóra politikus megsemmisített egy mesekönyvet, amely karakterei a magyar társadalom marginális rétegeiből válnak mesevilág hőseivé. A Meseország mindenkié című könyvben ugyanis többek között olvashatunk a meleg Hamupipőke vagy a roma Pöttöm Panna történetéről, de vannak olyan hősök is, amik bántalmazott családból érkeztek, esetleg örökbefogadták őket, a lényeg, hogy a kötet sokkal komplexebb annál, hogy kategorikusan a "homoszexualitás propagandájának" kiáltsuk ki. A performansz nagy felháborodást keltett, a könyvszakma és több híresség is szót emelt ellene. Véleménycikk.

Az ismeretlenre való egyik természetes reakció a zsigeri elutasítás. Ezzel nap mint nap szembesülünk, amikor a gyerekeink nem akarják kipróbálni az új palacsintareceptet, csak mert tudják, hogy spenót is került a tésztába, vagy amikor a kényelmes életünkben valamilyen új helyzet "rondít bele" - például el kell végeznünk egy új feladatot a munkahelyünkön, vagy maszkot kell hordanunk egy tomboló világjárvány miatt. Azt hiszem, 2020-ban számtalan esetet láthattunk a zsigeri elutasítás példáira és stációira, a csöndes fintorgástól, a gyűlölködő kommenteken át egészen a tettlegességig rengeteg esettel találkozunk a mindennapjainkban. 

Amikor a politika felhasználja az emberek zsigeri érzéseit, és szépen lassan kisajátítja magának, olyan dolog veheti kezdetét, amelynek visszavonhatatlanul súlyos következménye lesz mindannyiunkra. A félelem, a düh  és a tehetetlenség érzete a diktátori hatalom legfőbb eledele. Ezeket az érzéseket felhasználva ugyanis szép csöndesen egymás ellen uszítanak minket, szakadékká mélyítve az egyes társadalmi rétegek, csoportok közötti távolságot, és tovább növelve azt az ismeretlent, megfosztva minket a megismerés minden lehetőségétől.

A világ megismerése a születésünk pillanatában veszi kezdetét. Kisgyermekkorunkban vagyunk a legnyitottabbak, a legkönnyebben befolyásolhatóak, az ekkor ért impulzusok az egész életünket meghatározhatják. Kisgyerekként nem gyűlölünk valakit azért, mert más a bőrszíne, hiányzik egy lába, esetleg szegényesebben öltözködik. 

Éppen ezért az a korszak rendkívül fontos. Nemcsak a családnak, hanem az akutális politikai hatalomnak is. Ez a korszak ugyanis a legalkalmasabb az ideológiai nevelés megkezdésére. 

Különösen fontos tehát, hogy minden, ami az ideológiai nevelés szempontjából fontos lehet, illeszkedjen az aktuális hatalom hitvallásához. (Szándékosan nem használom a propaganda szót.)

Ha tehát adott egy mese, amelyben a klasszikus archetipikus szereplőket modernekre helyezik, a hercegnő tehát nem a hercegbe szeret bele, hanem egy másik hercegnőbe, az magától értetődően konfliktushoz vezet. 

Ahol létezik kultúrája a retorikai értelemben vett vitának, ott azzal próbálják meg feloldani ezt a konfliktust, ahol nem, ott mesekönyvek bezúzásával.

A magyar társadalom egyik legjobban vérző sebe a vitakultúra teljes hiánya. Mielőtt ugyanis arról kezdenénk el beszélgetni, hogy elítélendő volt-e ez a könyv bezúzása, arról kell beszélnünk, hogy miért nem tudjuk a konfliktusainkat kulturált keretek között megvitatni. Ha erre képesek lennénk, és minden oldal fel tudná építeni a saját érvrendszerét, kialakulna egy diskurzus, amelynek számos konklúziója lenne. 

Mi felnőttek ugyanis már egyre kevéséb értünk mesevilág történeteiből, a világképünket az ésszerű keretek között lebonyolított viták lennének képesek a legjobban formálni. Ha nem csak egyfajta véleményt hallgatnánk meg. A világ ugyanis nem csak fekete vagy fehér, megannyi dolog formálja. Minden igent vagy nemet el lehet fogadni, ha érvek vannak mögötte. Először is ezt kellene belátnunk.

De a mi mesénk nem ér itt véget, magáról a könyv bezúzásáról is muszáj beszélnünk. A kötet célja a társadalmi érzékenyítés, hiszen többféle közösséget, réteget mutat be. Azzal, hogy megsemmisítenek egy olyan kulturális terméket, amely marginalizált rétegeket ábrázol, jogfosztottá teszi őket. Súlyosbító körülmény, hogy mindezt egy politikus tette meg, akinek a legfőbb kötelessége a magyar társadalom minden rétegének szolgálata. Elvileg. A performansz a jelen esetben is épp azt a zsigeri elutasítást erősítette, amely minden egyes pillanatban tovább nő az emberek között. Ez pedig elítélendő.

Olyan világ vesz körül minket, amelyben a sajtóorgánumok manipulálnak és gyűlöletre buzdítanak, ahol barátságokat, munkakapcsolatokat mérgez meg a politika, amely szépen lassan a kultúrát, a művészeteket is kisajátítja és a saját képére formálja. Mind részei vagyunk az ideológiai nevelésnek, a propaganda kiterjesztésének (és itt már szándékosan használom a szót), amely egészen addig uralkodni fog felettünk, amíg azt a bizonyos kritikus gondolkodást el nem sajátítjuk, hogy hidakat építsünk  egymás között egy biztonságos békés jövő érdekében. Mert amíg ez nem történik meg, lassan nem csak a nemzet, Mesevilág is darabokra hullik.