A kulturális és társadalmi reprezentáció kérdése mindig is nagyon kényes volt. Amikor ugyanis egy kultúrát vagy egy társadalmi réteget kívánunk ábrázolni, nem csak az ábrázolás szándékát kell alaposan megfontolni, hanem azt is hogy ki, hogyan, milyen eszközökkel kívánja szemünk elé tárni azt. Ezen faktorok együttese mutatja majd meg, hogy az adott alkotás mennyire lesz hiteles. Amikor tehát adott egy kényes kérdés, például a vidéki ember ábrázolása mondjuk a televíziós sorozatokban, számos további probléma felmerülhet. Mint mondjuk a Bödörék esetében.
Kritikaírás közben mindig igyekszem a lehető legobjektívebb maradni. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen az alkotás hatással van rám, gondolatokat ébreszt bennem, gyakran az érzékeimre is hat, ezektől pedig szinte lehetetlen elvonatkoztatni. Amikor tavasszal megnéztem a Bödörék pilot epizódját, nem tudtam a gondolataimat finoman kifejezni, így szépen hagytam időt, hogy lecsillapodjak, átgondoljam, hogy pontosan mit is akarok mondani.
Mert ez a sorozat csak problémákat gerjeszt, de azokat mérhetetlen mennyiségben.
Kezdjük a legelején.
Ez pedig nem más, mint az alapkoncepció. Egy falusi család felköltözik Budapestre (nevetséges kényszerűségből), ami nyilvánvalóan rengeteg konfliktust okoz. Ha ugyanis egy kisvárosban, vagy faluban élsz, nehéz megszokni a pesti mentalitást, a tömegközlekedést, azt, hogy hirtelen egy csomó lehetőség elérhetővé válik (például a szórakozásban, vagy a munkában), hogy hirtelen minden új és idegen, más az életritmus, vagyis számos olyan dolgot, ami kizökkent a régi életedből, és egy teljesen új felé terel. Ráadásképpen ez az új élethelyzet arra a "Pest kontra vidék" ellentétre is rávilágít, kimondatlanul is tovább mélyítve azt.
A vidék társadalmának ábrázolása az utóbbi években kedvelt témává vált, ám csak különösen ritka alkalmakkor volt igazán hiteles. A Mi kis falunk vagy a Drága örökösök megmutatta, hogy ha van egy jó alakoncepció, és megfelelő időt szánnak a forgatókönyvfejlesztésre, akkor ez az ábrázolásmód lehet néha életszagú is, azonban a Bödörék esetében azonban pont az ellenkezőjét lehet megfogalmazni. Mintha a karakterek megalkotása közben nem csináltak volna mást, csak összegyűjtötték a jól berögzült sztereotípiákat, és azokat osztották ki a szereplőkre. Így jelenik meg a képernyőn a falu bikája, aki ugyan nagyra tartja magát, de mindenki utálja, a felesége egy klasszikus naiva, akinek tulajdonképpen semmi más jellemvonása nincsen, a két gyerekről sem mondható el sokkal több, és ugye ott az anyós, aki annyira gyűlöli a vejét, hogy a negyedik epizódban azzal prankeli, hogy romlott ételt szolgál fel neki reggelire. Talán éppen emiatt válik az egyébként kiváló színészek játéka izzadtságszagú erőlködéssé.
De ennyiben nem merül ki az egyébként szegényes eszköztár. A Bödörék ugyanis felvonultatja a vidékkel összefüggésbe hozható összes sztereotíp tárgyat, kezdve az intróban megjelenő gémeskútig, megidézve Petőfi romantizált Alföld képét, a csíkos szatyrot, a fekete kendős idős nénit (a fekete kendő és ruha nem csak a gyász, hanem az öregség jelképe is volt az öltözködésben, azonban fontos megjegyezni, hogy ma már vidéken is egyre kevesebben hordanak kendőt, hiszen 90 év felett is büszkék a dauerolt hajukra), a klisékig emelt régi autó (nem emlékszem, hogy Trabant-e, vagy bármi más a 70-es, 80-as évekből, a lényeg, hogy öreg), a bicskát, és minden mást, amit az "elmaradott vidékkel" azonosítunk.
Csakhogy az a kép, amit a Bödörék lerajzol, egyáltalán nem létezik.
Nem azért, mert a vidék nem elmaradott nyilvánvaló infrastrukturális okok miatt, hanem azért, mert ez a koncepció a sztereotipizálás és a gúnyolódás egy nagyon furcsa elegye, amelyről egyébként messziről bűzlik hogy az alkotóknak egyébként halvány lila gőzük sincsen arról, hogy mi is az a vidék, és milyen is a vidéki ember.
A Bödörék legnagyobb problémája azonban mégsem ez, hanem hogy szégyenérzetet ébreszt a nézőjében. A kép ugyanis, amit a vidéki emberről alkot, már-már azokra a fájdalmas gyúnyolódásokra emlékeztetnek, amelyeket a legtöbben éveken át hallgatunk az iskolában. Az a karikaturisztikus ábrázolás, amely a Mi kis falunkban működőképes, itt erőltetett, humortalan. A Mi kis falunk sikere az azonosulhatóságban rejlik, az alkotóknak ugyanis sikerült egy olyan történetet létrehozniuk, amelyben a karakterek is életszerűek, átélhetők maradtak. A Mi kis falunk nem akart belerúgni a nézők jelentős részébe, nem kinevetni akarta őket, hanem velük együtt nevetni az esetlenségükön, ami egy hatalmas és lényeges különbség.
Arra, hogy miképpen lehet jól ábrázolni a vidéki embert, és a vidék és a főváros között keletkezett szakadékot, többféle jó példa is létezik. Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjében a főhős egy faluról Budapestre költöző fiatal, az első, aki egyetemre jár, így elkerülhetetlenül elszakad a gyökereitől, és csak nehezen találja meg újra a helyét a világban. Az Üvegtigris páratlan sikere hatalmazta fel a későbbi alkotók sorát arra, hogy a vidéki embert, vagy a hétköznapi kisembert ne megérteni, hanem kinevetni akarjuk. Az Üvegtigris azonban mindvégig az ízlésesség határain belül maradt, egyetlen egyszer sem akarta bántani a nézőjét. A Kút című film a vidék egy teljesen új arcát mutatta be, a film nem a vidékábrázolásra éleződik ki, az apró részlteiben jól kivehető, hogy a vidéki nő bizony be kell hogy érje az olcsóbb, 100 forintos boltban beszerezhető pipereholmikkal. A Brazilok pedig különleges társadalmi érzékenységgel és humorral oldja fel a romaság és magyarság között húzósó súlyos ellentéteket.
Amikor elgondolkodtam azon, hogy a Bödöréknek vajon mi lehet a célja, hogy miért született meg, és miért hagyják még mindig képernyőn, egyetlen érdemleges érv sem jutott eszembe. Az lehetett az elképzelés, hogy ez egy szórakoztató heti sorozat lesz, aminek ugyan kezdetben alacsony a nézettsége, de ahogy a tévésorozatoknál lenni szokott, egy idő után megszokják az emberek, és lesz egy stabil nézőbázisa. Az a szomorú helyzet, hogy azok számára, akiknek csak az ingyenes tévécsatornák elérhetők (igen, a legtöbben közülük vidékiek), sajnos hamarabb kapcsolnak oda, hiszen "úgysem találnak jobbat." Naivan azt gondolhatnánk, hogy ezt a műsorkészítők figyelembe veszik, ezért megpróbálnak olyan műsorokat készíteni, ami esetleg elgondolkodtatja a nézőt, de mind tudjuk, hogy ez már régóta nincs így. A vidék emberének, az átlagos magyarnak tehát két választása marad: vagy elfogadja, ha az úri pesti népség rajta gúnyolódik a tévében, vagy ha megengedheti magának, befizet valamelyik streaming szolgáltatóhoz, és örökre elfelejti, hogy milyen tévéműsorokkal próbálják megfosztani emberi méltóságától.
Kép: TV2
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!