Hét óra húsz perc - majdnem egy teljes műszaknyi időn át tart Tarr Béla 1994-ben megjelent filmje, a Sátántangó, amelyet Krasznahorkai László művéből adaptált. Most, hogy újra karantén vár ránk, remek lehetőség lehet megnézni ezt a filmet, de előre szólok, hogy nem való mindenkinek.
Filmesztétikai tanulmányaim során Tarr Béla neve rengeteg szempontból fontos volt. A magyar film egyik meghatározó alakja, jellegzetes stílusára világviszonylatban is felfigyeltek. Emlékszem a magyar filmtörténeti óráimra, amikor a hosszú beállításokat, vagy a plánozást elemeztük, és ugyan a kötelező filmek listáján nem szerepelt ez a grandiózus alkotás, azért minden tanár megjegyezte, hogy a Sátántangót minden magára valamit adó filmesztétának illik megnézni.
Elemezhetném hosszan, szakzsargonnal teletűzdelve ezt a filmet, de nem fogom. Inkább írok a benyomásaimról, az talán több kedvet csinál a megtekintésére.
Tudjátok, nagyon sokáig tologattam magam előtt ezt a filmet. Ott keringett a gondolataimban, hogy valamikor majd meg kellene nézni, hiszen filmes diplomám van, ennyit igazán illik megtennem. És most februárban elérkezett az idő. Találtam egy napot a naptáramban, amit teljesen egyedül, munka nélkül tölthettem, és ahogy egyre közeledett a nap, egyre jobban készültem rá fejben.
Mert szerintem Tarr Béla filmjeit nem lehet csak úgy megnézni, hiszen ha úgy állunk hozzájuk, mint mondjuk a szuperhősfilmekhez (hogy csak nézünk ki a fejünkből), elszalasztjuk megélni azt az intellektuális élményt, amit ezek a filmek nyújtani tudnak.
És ez egy 450 perces alkotásra fokozottan igaz.
A Sátántangó nem sokkal a rendszerváltás előtt játszódik, és a fő témája egy alföldi mezőgazdasági kollektíva széthullása. A telepet bezárták, az ott lakók közül többen pedig az ezért kapott pénzből el akarják hagyni a helyet. Azonban történik egy nagy csavar, visszatér közéjük a másfél éve halottnak hitt Irimiás, ami rengeteg dolgot megváltoztat. Mély konfliktusok kerülnek elő, a szereplőknek ugyanis nem csak egymással, hanem saját magukkal is szembe kell nézniük.
Krasznahorkai regénye ezt a történetet rendkívül hosszú, nehezen emészthető mondatokkal írta le, Tarr Béla azonban a nehezen emészthetőséget új szintre emelte, a képi világa a kilátástalanság, a nyomor egy teljesen új dimenzióját tárta elénk. Tarr Béla rendkívüli érzékenységgel tudta (a többi filmjében is) a nyomorba kárhoztatott karaktereket ábrázolni. Az omladozó épületek között, szegénységben tengődő emberek legnagyobb tragédiája a kilátástalanság, amelyet alkoholba fojtanak. 450 percen keresztül kiégett, megfásult, a társadalom perifériájára szorult embereket látunk, ahogyan egy apró reménysugárba kapaszkodva próbálnak változtatni az életükön, de a kilátástalanság már annyira úrrá lett rajtuk, hogy a legnagyobb akadályt egy új életre saját maguk jelentik.
És tudjátok mennyire kilátástalan ez a helyzet? Egy kislány az öngyilkosságba menekül miatta. Ezt egy közel egyórás epizódon keresztül premier plánban végignézhetjük. Ahogyan azt is, ahogy az alkoholista, nyomorba taszított, magányos, beteg orvos elindul a kocsmába, hogy újratöltse az üres pálinkás üvegét. Az orvos egyetlen szórakozási formája, hogy ül az ablakban (mint Hitchcock Hátsó ablakában a főhős), és mindenről jegyzetet készít, beleértve a szomszéd házban történő mozgásokról is. Ez a két nagyjából kétórás epizód rendkívül megrendítő volt a számomra, mert a reményvesztettség két igazi áldozatát ismerhettük meg bennük.
Összességében a magyar filmtörténet leghosszabb alkotása nem véletlenül lett világviszonylatban is elismert. A maga nyers puritánságával ugyanis hihetetlen érzékenységgel tudta a tanyavilág, a kortárs mezőgazdasági élet széthullását ábrázolni, oly módon, hogy mind a karakterek, mind a történet mind a mai napig aktuális marad. Kicsit fájó kimondani de a Sátántangó egy örökérvényű film, mert a magyar valóság, a magyar közérzet fekete-fehér tükörképe.
Jó program lehet a karanténidőszakban, mert a Netflix-túladagolás után teljesen átmozgatja az agyad, de ne vágj bele kisgyerekekkel, vagy ha csak azért néznéd meg, hogy nézz valamit. Ez a film ugyanis minden érzékszervedet megköveteli, és - ugyan ad lehetőséget a pihenésre, mert két jelölt szünethely is van- úgy szippant magába, hogy a végén teljesen letaglóz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!