Élet és halál, avagy az újraírt Twilight

A Sorok között blog szerzője hívta fel a figyelmem arra, hogy ősszel bizony a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában itthon is megjelenik Stephenie Meyer sikersorozatának átírt változata, a Life and Death, amely tulajdonképpen nem más, mint mint a Twilight történetének nemcserélt változata. 

Amikor arról hallok, hogy egy bestsellert újraírva is kiadnak, mindig szkeptikus vagyok. Így volt ez E.L. James esetében is, aki, miután nem tudott új ötlettel előállni, fogta a Fifty Shades történetet, és megpróbálta azt Christian szemszögéből is elmesélni, több-kevesebb sikerrel. Noha Ana és Christan szerelme nem lett árnyaltabb, a Grey és a Darker mégis a sikerlisták élére kerültek, ez pedig nyilván jókora bevételt jelentett E.L. Jamesnek, amivel jóideig bebiztosította magának, hogy legalább az anyagiakra ne legyen gondja, ha már új ötletet nem tud megfogalmazni.

Stephenie Meyer esetében más a helyzet. Az ő neve mellett több kötetet is jegyeznek, ott van például a Burok vagy A Vegyész, ő tehát ki tudott lépni a Twilight karaktereinek csillogó árnyékaiból, és más oldalát is meg tudta mutatni. Éppen ezért, amikor a Twilight nemcserélt átiratáról, a Life and Deathről olvastam, nem is kapott el az idegroham, hiszen arra gondoltam, hogy ez egy kedves gesztus a rajongóknak, még ha nem is túl kreatív.

Azt azonban nem mondanám, hogy a véleményem egyértelműen pozitív. A rebootokat, újraírásokat már csak azért sem szeretem, mert mögöttük az művészi újítási szándék és a kreativitás legkisebb szikráját sem látni, hiszen az "az eredeti" művek receptje már bevált, így az anyagi siker garantált, csak egy kicsit hozzá kell csiszolni a korszak ideológiáihoz, trendjeihez. 

Ebben az esetben azonban valami más is történt. Mivel a nemek felcserélődtek, Bellából fiú lett, így a folyton sírdogáló bamba tinilány helyét Beau vette át, aki néha szeretne csak azért hazamenni, hogy ne agyaljon semminm ahelyett hogy folyton értelmetlenül sírdogálna. Az ilyen apró változtatások - tekintve, hogy a Twilight célközönségének túlnyomó részét lányok/nők alkotják - ki tudják verni a biztosítékot. Legalábbis a rajongók körében. 

Most pedig felteszek egy halom kérdést. Miért lett elvárás, hogy a regényekben, filmekben csak és kizárólag feminim férfi karakterek szerepeljenek? Miért nem lehet a szerzőnek annyi autonómiája, hogy eldöntse, egy karakter (akár eredeti, akár újraalkotott) miképpen reagáljon bizonyos helyzetekben? (Itt például a vér látványán.) Miért nem tudunk egy alkotást a saját kontextusában értelmezni és élvezni? Miért nem akarunk egy alkotást a saját kontextusában élvezni? Van-e egyáltalán igényünk arra, hogy bármit is értelmezzünk? Miért várjuk el a szerzőtől, hogy minden hülye igényünket maradéktalanul kiszolgálja? Miért nem tudunk egy gesztust egy egyszerű köszönömmel értékelni? 

És még hosszasan sorolhatnám, de most inkább összegzek. Hogy el fogom-e olvasni a Life and Death című könyvet? Nem valószínű. Miért? Mert maga a Twilight sem tetszett olvasás közben. Elégetném-e? Semmiképpen sem, mivel egy kedves, ám egyáltalán nem kreatív, és bizonyos szinten bevételhajhász gesztusnak tartom, ami - a Greyjel ellentétben - nem káros sem az irodalomra, sem az olvasóközönségére. A történet angolul már két éve megjelent, az elvetemült rajongók már biztosan el is olvasták, így tudhatják, hogy egy nagy duplacsavar is van a végén, ami biztosan rejt némi izgalmat, de úgy érzem, én már kellőképpen eltávolodtam az Twilight univerzumától ahhoz, hogy ez akár egy csöppet is lázba hozzon.