Interjú Jenei Andrással

Jenei Andrással több fórumon is találkoztam már.  Az éjtükrös szelence című művéről én is írtam korábban, a könyv a magyar horror műfajának egy igazán élvezetes darabja volt. Ebben az interjúban arról beszélgetünk, mi vezette az írás útjára, mesél egy kicsit az írói álnevéről is, és megtudhatjuk, milyen jövőbeli tervei vannak.

- Mi terelt az írás útjára? Milyen volt az első műved?

Fotó: Jenei András

- A történet nagyon régen indult, és több szakasz után jutott el a máig. Először 12 évesen egy kórházban unatkozó kis csapat eldöntötte, hogy verseket írunk. A lendülete a csapatnak elfogyott, de én csak írogattam az akkor még ritmustalan, szabályoknak alig megfelelő rímsorokat. Kicsivel később  történeteket kezdtem írni, s még abban az évben teleírtam egy kisalakú füzetet egy horror (?) történettel. Igazi, gyerekes fogalmazvány lett és egy rockzenekar kazettaborítója ihlette. A Halál csókja lett a címe. Azon a nyáron igen unatkoztam és elkezdtem egy kalóztörténetet egy spirálfüzetben. Még térképet is rajzoltam hozzá, ami egy kitalált világban játszódott. Annak a Nem mindig a rossz veszít címet adtam, és végül átírva két kisalakú füzetben kötött ki. Még borítót is kapott, és összeragasztva olyanná vált, mint egy igazi könyv…

( Ma is megvan és ahogy begépelgetem a magam szórakoztatására, sírva nevetek, de ez volt az első.

Tizenhat évesen éltem egy igen sötét korszakom – addig nem írtam – és akkor születtek az első, amolyan mélyebb értelmű és rövidke írásaim. Ezeket már lehetett írásnak nevezni.

Aztán ami végül 2009-ben jelent meg az első könyvem, ( Ad Librum Kiadó: Nyeregben a Konstantin-kereszt )  s ezt már vakon adtam ki, egy kisregény volt. Még látóként írtam,  egy biciklis mentőegység megalakulását  mutatta be kalandos formájában. Utánna pedig az, ahogy ma írok, a 2010-es transzplantációm után indult meg.

- Vannak olyan szerzők, akik nagy hatással vannak rád? Honnan merítesz inspirációt?

- Több is van, mert szeretek olvasni. Sokszor ahhoz a témához kutatva, ami éppen foglalkoztat. Többet is megemlíthetnék, de akit igazán a példaképemnek tekintek, az szerintem G.R.R. Martin. A Trónok harca volt az a ciklus, ami arra ihletett, hogy elkezdjek fantasy-t írni a magam formájában. Ha magyart kellene említenem, szintén sok van, de talán Bán Mór lehet az egyik kedvencem.

Mi inspirál, mi ad ihletet? Az, hogyha elolvasnak, képes vagyok-e elvarázsolni az embereket ebből a világból, tudok-e adni nekik bármit az írásaimmal. Ihletet pedig hol egy zene, hol egy szellő, egy mondat, egy könyv, egy film képes adni. Egy gondolat elég egy regényhez, ha az jó pillanatban érkezik.

- Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?

- Azt hiszem elindulni nem nehéz. Az ember csak ír és ír. Ha jól akarja csinálni, folyamatosan tanul és képzi magát, és bizony megtanulja azt is, ha ír, azt kritizálni is fogják. Ez pedig kell, hiszen valahol ezért is írunk.

Ami nehézség van és volt és lesz is, az nem más, mint az eladás, a népszerűsítés. Az írás könnyű, de azt eljuttatni az olvasóhoz már nem. Még a könyvnyomtatás sem nehéz ma már. De a marketing egy külön szakma, egy külön élet és érteni is kell hozzá. Rengeteg időt és energiát vesz el az embertől, és mivel nekem nem a területem, meg is szenvedek vele.

- Mi a helyzet a rövidebb műfajokkal? Mennyire állnak közel hozzád a versek vagy a novellák?

Mint említettem, kölyökként és tiniként írtam is rémséges rímeket. Némelyik még el is ment volna, de hazudnék, ha ma igazinak nevezném őket. Nem elég egy rímpár egy versben, oda ritmus, meg mindenféle dolgok kellenek. Ettől független – ha ritkán is – de egyet-egyet elolvasok és tetszik is. Szakközépiskolában szerettem Ady-t.

A novellákat kedvelem. Az is egy másik és néha lehet nehezebb műfaj, de játszom velük. Egy gondolathoz elég lehet, amit nem lehet hosszabb terjedelemben leírni. Van eddig két megjelent ilyen jellegű írásokkal teli kis kötetem és most dolgozom a harmadikon is.  Ha ide is kell nevet említenem, Örkény a befutó.

- Andrew Donath is álnéven írsz. Miért döntöttél az álnév mellett? Mik a tapasztalataid, álnéven jobban felkelted az olvasók érdeklődését?

- Nos bocsánat, szokták mondani, hogy grafomán vagyok, de ezt is hosszabban tudom kifejteni. :D

Andrew Donath egy rövidített álnevem, amit a Facebook miatt hoztam létre . Ezen a néven nem jelent meg semmi, de lehet ez rögzült. Az igazi írói álnevem: J.A.A. Donath.

Ezt 2010-ben találtam ki, hogy a fantasy könyvemhez legyen egy jól hangzó név. De amellett, hogy hangzik olyan jól, mint GRR Martin, vagy éppen JRR Tolkien, nekem ez nem angol neveket takar és mégcsak nem is fordítottan. :D

J. – mint Jenei

A. – mint András

A. – mint Attila ( ez édesapám harmadik neve volt és az ő tiszteletére találtam ki)

Donath – ez pedig egyrészt azért, mert a középkorban volt egy ilyen nevű grammatikus, másrészt pedig az elején a “Don” szó kissé tiszteletet parancsol…

Az álnév használatáról megoszlanak a vélemények, de még ma is sokan hamarabb veszik le azt a könyvet a polcról, amit nem magyar író írt. Talán a homályban már kezd betörni a másik oldal, de én már ezt megalkottam. S leginkább a fantasy művekhez használom csak.

 - Szerinted mitől lesz igazán jó egy regény? 

- Ha azonnal beszippant. Ha tud az ember azonosulni egy, vagy akár több szereplővel és a mondanivalóval. Ha több dolgot fedez fel és ráismer saját életéből dolgokra, pillanatokra, képekre, érzésekre. Ha tanít, elgondolkodtat, megmutat, kérdéseket vet fel. Ha képes indulatokat kiváltani és azt érzi az ember, hogy semmi más nem érdekli, csak a történet. No megha amikor a végére ér és megkérdezi: na és most?

Ezek bármelyike, vagy akár az összessége jóvá teheti a könyvet.

- Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?

- Amikor írok, ezeken nem gondolkozom. Azt hiszem ezeket ösztönből írom bele, és mivel több műfajban írok, ha közös mondanivalót, hitvallást kellene megnevezni, nem tudnék egyet megfogalmazni. Talán az olvasók letéve a könyvet jobban tudják a választ.

Az viszont biztos, hogy  hiszem, lehet tanítani minden írással. Talán a kiegyensúlyozottságot, a békét, vagy az erre való törekvést. Az igazságosságot, a jót, az önmagunkba vetett hitet. Ám most, hogy írom a választ, az ugrott be, hogy talán minden írásban a lényeg:

A célért való küzdelmet nem szabad feladni az út közepén!

- Milyen további terveid vannak?

- Most, hogy idén két könyvem jelent meg, mindenképp szeretném a folytatását megírni a Kardtáncnak. A másiknál ( Az első szövetség)  meglátom, hogy van-e rá érdeklődés, mert az egy régebbi átszerkesztett és felújított változata. Ha keresik, viszik, akkor a sorozat többi része is sorra kerülhet majd. Ezen kívül több máson is dolgozom: egy novellásköteten, egy modern fantasy-n és egy fiktív történeten, ami a fővárosban játszódik a nyolcadik kerületben…